Letűnt idők, méltatlan vég.

Nem tudok vidámabb címet adni eme bejegyzésnek. Pedig nagyon akartuk. Akartunk, hogy újra a Gyógygödörben ehessünk, és elmondhassuk, hogy az utóbbi két rossz élmény csak holmi fiaskó volt, és a hely megérdemli azt a szimpátiát és lelkesedést, amit első találkozásunkkor éreztünk több éve. Sajnos nem így lett. Nagyon nem.
Este érkeztünk. Rajtunk kívül ketten voltak a helyen. Nem mondhatni, hogy nagy volt a pörgés. Mégis, mikor a pincér kihozta az italokat, úgy zihált és hangosan (!) sóhajtozott, mintha nyári kánikulában, csúcsforgalomban 100 embert kellene kiszolgálnia. Ezen mosolygunk, mert könnyen vesszük a helyzeteket, de azért mégis.
Miután múltkor sok rossz dologba belefutottunk, hosszasan tanulmányoztuk az étlapot, mi az, amit még kérhetnénk, amivel nem lőhetünk mellé. A társaság egyik fele halászlevet, másik fele rántott pontyot kért. Balázs szokásosan a velős pirítósával indított. Ez jobban sikerült, mint a múltkori, amit agyonborsoztak. A pirítós továbbra is harmatos, mint ahogy a kenyér is, amit a halászléhez hoztak ki. Bár ez is egy fokkal jobb volt, mint a múltkori, de messze nem a vállalható kategória. Talán egy középiskolás a koliban srácoknak parizerhez elmegy, de egy étteremben...
A halászlé mindenki szerint sós volt. Nem kicsit! Olyannyira, hogy Eszter a negyedéig se jutott, továbbadta. Fél liter víz társaságában sikerült mindenkinek megbirkóznia vele. Jelezve ezt a pincérnek, hogy kissé túlzás volt ilyen só mennyiséggel, egy "hát igen" hagyta el a száját. Vagyis inkább csak gondolta. Semmi reakció nem jött rá. Hogy elnézést, vagy kárpótlás, vagy bármi.

Ami a rántott pontyokat illeti, nem katasztrofális, de a jó nem ez. Kicsit olajos, és ízre sem hoz semmi különöset. Bár a többiek annyira nem panaszkodtak, végül nekem lett igazam, miután megettük, és rá pár percre kezdtük érezni azt a furcsa émelyítő teltséget, amit egy rossz olajos étel után érez az ember. Az adag nagy volt, arra nem lehet panasz, hozzá savanyúság. Nem akarok tippelni, mennyi ideje állhatott a levegőn, vagy bárhol, de hogy igencsak barnás volt és fonnyadt, azt nem lehetett nem észrevenni. Hozzá sültkrumpli, hasábburgonya, a "jó" mirelit fajtából.
Nem tudjuk, hova lehet még fokozni a dolgokat. Harmadjára voltunk a helyen. Többet nem igen megyünk. Pedig ennél jobb, frekventált helyen levő éttermet nem is lehetne álmodni Sopronnak. A Fő téren gyönyörű környezetben, minden fesztivál itt van (jó, a VOLT az pont nem a belvárosban van), turisták, tényleg egy annyira központi hely. Kár, hogy ennyire színvonaltalan. Másnap szóvá is tettük a helyi vendéglátónknak, aki azt mondta, hogy nem mindegy, melyik szakács van épp benn. Hát, kérem... Így mondtuk, hogy aznap mi már nem mennénk oda, vigyen egy másik helyre.
Így jutottunk el a Stubi Borozóba, amihez nem tudok linket csatolni, mert nincs. Ellenben itt a cím: 9400 Sopron, Balfi u. 16. Felkeresésre ajánlott! Gyönyörű óvárosi részben található ez a kis borozó. Itt is megvan az időugrás, amit nagyon szeretünk. Nem ragaszkodunk mi a felkapott, menő, csilli-villi helyekhez. Szeretjük a régi vonalat is. Na, ez pont olyan.

A belső udvar egyből megfogott. A pincér hölgy régi vonalas. Kedves, de leginkább egy szigorú tanárnő, vagy fegyházőrre emlékeztet, aki viccel, de a másik pillanatba kioszt. Néha, meg-megdermedtünk, de nem éreztük magunkat rosszul. Az étlap nagyon egyszerű. A falon táblára van felírva pár étel. Desszertről ne is álmodjunk, az csak kedden és csütörtökön van. (De vajon miért csak akkor?)
Itt sem kell hatalmas ízekre számítani. Nem különlegesek. Mi mégis áradoztunk. Egyrészt minden szempontból jobb, mint az előző nap kóstolt Gyógygödör. Másrészt a hangulat, a varázs is magával ragad. Ízre kicsit a házias és a régi iskolai menza (a jó féle) között határolnánk be. Adagra tekintélyes, az ára nevetséges. Minden 460 Ft körül mozog. Ami egy óriási tányér jól megpakolt gulyáslevesért, vagy egy borsófőzelékért nagyon jó ár. 

Csupa egyszerű ételt lehet itt kapni. Tojásos nokedli, csirkepörkölt, a már említett gulyásleves és társai. A régi vonalon mozognak, de ez jó. Azt hiszem, megvan az új kedvenc helyünk Sopronban, ráadásul ennél pénztárcabarátabb helyet keresve se találnánk. ÉS! Van wifi! :)

Teszt időpontja: 2014 február 20-21. , Sopron

Dani

Olasz pizza mirelit köntösben?

Pár hete Gödöllőn játszottunk és koncert előtt ajánlották nekünk a Pizza Palazzo-t. Mi sem voltunk restek elmentünk, mert gyalog 2 perc a Művészetek Házától és tényleg dicsérték. 

Olasz ételekben utaznak, és nagyon szimpatikus volt, hogy a pizzát lehet vékony tésztával kérni, amolyan igazi olaszosan. Pizzát ritkán eszem, de gondoltam, most itt a remek alkalom. A vékony tésztás feltétek annyira nem fogtak meg, de készségesen mondták, hogy lehet a vastag tésztás feltétet kérni a vékony tésztásra. Sima vizet kértem mellé, mire Naturaqua-t kaptam, amit kifejezetten nem szeretek, de mikor jeleztem, hogy csapvízre gondoltam, ezt is azonnal módosították. Mostanában rászoktam a sima vízre, így jobban lehet érezni és élvezni az ízeket. A kiszolgálásra panasz nem lehet, mindenre mosolygás, kedves szó. Még azt is felajánlották, hogy fotót is készítenek rólunk. Tehát, ilyen szinten piros pont. 

Ami viszont a pizzát illeti sajnos a legjobb, amit mondhatunk róla, hogy nem volt rossz, de jó sem. Többen arra gyanakodtunk, hogy netán mirelit pizza volt. Vastagságra vékonyabb volt, mint a normális társa, de meg se közelíti az igazi vékony olasz tésztát. Ami, nem feltétlen baj, csak akkor ne hívják annak. Szerintem életemben nem sóztam még pizzát, de most meg kellett tegyem. Összességében nem voltunk odáig, sőt csalódottak voltunk. 

Balázs ellenben kért egy tejszínes hagymalevest rozscipóban, amit picit megkóstoltam, az viszont ízletes volt. Jó nagy adag, az árát megéri. Rozscipóban még nem ettünk levest, és jó féle volt. Ezt tudjuk ajánlani.

Végezetül egy gesztenye pürét kértünk, ami megint csak nem váltott ki belőlünk érzelmeket. Persze, a gesztenyepüré nem egy olyan desszert, ami nagy truváj, de azért mégis. Lehet úgy tálalni, vagy feldobni, hogy aztán emlékezzünk rá, és élvezettel meséljünk róla. Na, ez nem olyan. 

Összességében a hely elment, de picit csalódás volt, pláne hogy a pizza a fő vonal, és pont azt nem tudják megfelelően hozni. Az, hogy a vékony tészta ráadásul drágább is, mint a sima elnéznénk, de a fentebb leírtak tudatában, kicsit már sokalljuk. Viszont egy fontos szempontban jól teljesítettek! Az pedig a kiszolgálás. 

Teszt időpontja: 2014 február 15. Gödöllő Szabadság tér 2.

Dani

Nemzeti Vidékfejlesztési Nap

A Vidékfejlesztési Minisztérium meghívására vettünk részt a III. Nemzeti Vidékfejlesztési Napon. Ezen a zártkörű eseményen szakmai és kulturális programok zajlottak a gyönyörű Vajdahunyad Várában. 

Koncertünk alatt a az egybegyűltek falatoztak, utána pedig mi kóstoltuk végig, vagyis próbáltuk végigkóstolni a fogásokat. Ez azért nem sikerült, mert olyan mennyiségű és sokféle ételt sorakoztattak fel, hogy nem hiszem, valaki képes volt-e végig enni a teljes kínálatot. 

Rengeteg saláta, hideg húsok, sonkák, tésztás saláták, amiket kihagytam, inkább kezdtem a fő ételekkel, de abból se sikerült mindent megkóstolni. Mindjárt az elején beleválasztottam a legfinomabba, ez pedig a Vörösboros vaddisznó tokány vörös áfonyával volt. A vaddisznót és úgy általában a vadas dolgokat nagyon szeretem. Rejtély, hogy vannak emberek, akik nem szeretik. A vörös áfonya, egy olyan hihetetlen gazdag, plusz ízt adott az amúgy is remekül elkészített vaddisznónak, hogy nehéz leírni. Mellé petrezselymes burgonyát szedtem a többféle köret közül. Szintén hibátlan. Pont jó ideig főzték, kemény volt, de mégsem fővetlen, a sóssága is tökéletes. 

Ezután jött a Juhtúrós jérceragú szegfűgombával. Szintén nem gyakori párosítás, de jól sikerült ez is. Annyi rontotta az összképet, hogy több int találtam benne, amit nem sikerült elrágnom. Zöldségpatéval sült sertésszűz vajastésztában és zöldséggel töltött meleg pogácsa volt, amit még megkóstoltam. A főételek összességében nagyon jó benyomást tettek. 

Következtek a desszertek. Konyakos csokigolyó, almás pite, flódni, gyümölcskenyér és tiramilói vagy somlisu. Ugyanis, se a desszert, se mi nem tudtuk eldönteni, hogy most tiramisut, vagy somlóit eszünk. Ettől eltekintve, és hogy kicsit édesre sikeredett, vállalható volt. A flódni viszont túl édes, az almás pite pedig nem hagyott különösebb nyomot bennem. 

Nem tudom kit bíztak meg az cateringgel, de összességében elmondható, hogy finom, különleges ételeket vonultattak fel. Tetszett!

Teszt időpontja: 2013 december 10. Budapest

 Dani

Paprika Fesztivál és Szilva Napok

Két igen híres fesztiválon is jártunk az utóbbi hetekben, és nem mellesleg Magyarország egyik legkelendőbb "árucikkei" és "imázs" építő elemei. A kalocsai paprikáról és a szarvasi szilváról van szó. Az előbbi már igen "veszélyeztetett faj" lett, mert sikerül a hazai termelést úgy ellehetetleníteni, hogy Portugáliából, de nem kizárt, hogy Dél-Amerikából importálódik a piros paprika. Pedig itt lenne kéznél. A fesztivál mindenesetre jól tartja magát, több napos program és nem csak környékbeliek látogatnak ide, hanem az ország több pontjáról is jönnek. A kalocsai néniket leszámítva kínálat szinte ugyanaz, mint a többi fesztiválon.

A szervezők kedvesek voltak, nem volt hiányunk semmiben. Nem tudjuk, honnan kerítették a rongyos kifliket, de nagyon finom volt. Zsírral készült hagyományosan. Semmi különös, mégis két pofára ettük.

Kalocsáról egyből átmentünk Szarvasra, ahol másnap a Szilva Napokon játszottunk. Délben még megebédeltünk a City Grillben, ahol két éve nagyon finomat ettünk. Most viszont eléggé elkeserítő volt a helyzet. Talán az én meggylevesem volt a legértékelhetőbb darab. Tudva levő, hogy nem vagyunk válogatósak, mindent megeszünk, de Geri és Gellért is visszavitték a marharagút, mert nagyon furcsa íze volt. Én egy begyár batyut kértem, ami fóliában sült csirkemell, virsli és zöldségek voltak. A virslihez nem mertem hozzányúlni, és a többi is elég furcsa érzéseket keltett. Az pedig, hogy a szilva napokon, mirelit szilvásgombócot adjanak, mikor tényleg minden sarkon kint volt egy tábla, nagy betűkkel, hogy szilvásgombócot árulnak, hát, igen nagy melléfogás. Igyekeztünk elfelejteni az egészet, és mentünk is a ligetbe, ahol a 3 napos fesztivál volt. 

Ilyet én még nem láttam. A liget, ami amúgy inkább erdő, vetekedik szerintem a SZIGET területével. Na, most itt egymást érték a kis sátrak, ahol mindenki, de tényleg mindenki lekvárt árult. 90%-ban szilvát, de elvétve volt, barack, meggy is. 

De, nem ám, hogy egy helyen egy féle lekvár. Hanem egyből öt, vagy több. Mivel nagyon kevés időnk volt ténylegesen körbe nézni, de becsléseim alapján minimum 50 sátor, ha csak 5 féle lekvárt kínált, az 250 lekvár. És ez a gyenge becslés. Maga a kánaán. Nem lehetett melléfogni. Tíz perc alatt sikerült összevásárolnom 8 különböző lekvárt. Szerelem fantázianévvel almapálinkás lekvár, diós szilvalekvár. Csak, hogy a különlegesebbeket említsem. 

Az egész erdő úszott a szilvában. Bevallom, sose hallottam még erről a fesztiválról, de két nagyszínpad is volt. A fellépők sorai között Heaven Street Seven, Belmondo, Kökény Attila, no és persze mi is. Széles a program választék, rengeteg az ember. Ez a hely erősen ajánlott minden korosztálynak, családosoktól a fiatalokon át, tényleg mindenkinek. Arról nem is beszélve, hogy szilva és egyéb pálinkáktól is roskadoztak a bódék. Előző éjszaka, éppen hogy csak kinéztünk, és mivel aznap esett, sárban dagonyázva jártuk körbe a terepet, szóval egy az egyben a SZIGET érzés villant belém. Esküszöm, ha bekötött szemmel oda visznek, nem mondom meg, hogy Szarvason vagyok.

Ezután sajnos sietnünk kellett, mert aznap még Pesten a wekerlei napokon játszottunk, így a kocsiban ettem meg frissen kisült szilvás lepényemet.

Wekerlei Napokon szintén nem jártunk még, de itt is kellemes csalódás ért minket, hogy egy színvonalas rendezvényt csináltak. A park amúgy is szép tágas. Ideális hely, sok gyerekes család volt kint. Számomra üdítő, hogy bár voltak megszokott kirakodók, gyöngyösök, kürtőskalácsosok, amik amúgy jók, csak számomra sok, egy nyári idény után, mikor heti öt alkalommal látok (és eszek) kürtőskalácsot, olyan sátrak is voltak, ahol például kézműves foglalkozásokat próbálhattak ki, és ahol csak gyümölcsöt árultak. Igen! Lehetett venni darabra almát, és még pár gyümölcsöt. Ennek annyira megörültem, hogy rögtön vettem is. Belefutottam Katlan Tóniékba is, ahová erősen ajánlott legalább egyszer az életben ellátogatni! Olyan éttermet visznek, hogy az ember megnyalja a tíz ujját. Ide most kenyereket hoztak, valamint lekvárt és szörpöt árultak a Pocsai Portával. 

De, ne feledkezzünk meg az ital részlegről, ami egy külön karéjban foglalt helyet. Itt kiemelném a még fiatal és hazánkban nem elterjedt spanyol buborékos bort, a cava-t, ami egy új színfolt a szokásos hazai borok és pálinkák mellett. Kóstolni nem kóstoltuk, de reményeink szerint majd lesz rá mód, minden esetre a dizájn meggyőző.

A két nap ismét sűrű volt három koncerttel, de mindenhol jól éreztük magunkat, és igencsak elismerő szavakkal tudjuk illetni ezeket a fesztiválokat. Nem a megszokott, olykor unalmas kép tárult elénk, hanem olyan, amit máskor is szívesen megnéznék. 

Teszt időpontja: 2013 szeptember 14-15, Kalocsa, Szarvas, Budapest

Dani

Szüreti malackodás

Itt az ősz és ezzel elindult a szüreti szezon. Még mindig dübörögnek a gasztro fesztiválok, aminek mi nagyon örülünk, mert az idén az eddigieknél még jobban fellendült a kínálat. Hirtelen fordult hidegre az idő, de szerencsére múlt szombaton sütött a nap és mi két helyen is játszottunk.

Elsőként a Ramada Hotelben, amiről sokan azt mondják, hogy Budapesten belül az már a világ végének számít, pedig kocsival 15-20 perc. Ennek a többszörösét eltölti az ember dugóban, vagy mondjuk, ha át akar érni a belváros egyik pontjából a másikba.

A szüreti malacsütögetésre a teraszon került sor, nagyon szép környezetben. Rálátás a medencékre, távolban szép zöld táj. Itt aztán nyugodtan ki lehet kapcsolódni. 

Koncert után mi is ízelítőt kaptunk az étkekből. Két féle sült malac, hozzá savanyúság, és friss kenyér. A szabad tűzön sült húsokkal nem lehet mellé lőni. Nagyon finom volt. A kenyér friss, jó féle. Egyedül a savanyúságnak volt valami meghatározhatatlan mellékíze, amire nem jövünk rá, mi volt.

Italnak pedig több féle bor és must közül lehetett választani. Utóbbit én nagyon üdvözöltem.

A kiszolgálás kedves és udvarias volt, elégedetten indultunk tovább Abaújszántóra, ahol szintén szüreti mulatság és cimbalmos találkozó volt. Közönségnek itt is híján voltunk, de minket semmi se tántoríthat el, hogy egy jót muzsikáljunk. Koncert után meglátogattuk az egyik pálinka főzdét, ahol bort is kóstoltunk, és kedélyesen elbeszélgettünk a volt polgármesterrel, majd átmentünk vendéglátóinkhoz, akiknél már tavaly is emlékezetes vacsorát fogyasztottunk el. 

Azért is szeretjük az ilyen helyeket, mert minden házi. Az étel és az ital is. Annál pedig nincs jobb. Érkeztünkkor az üdvözlő pálinka felhörpintése után, máris a vályúhoz tereltek minket, ahol a gazdasszony merte nekünk kis bográcsos tányérba a káposztás bablevest. Ilyet se ettünk eleddig, de meg kell mondjuk hibátlan volt. Sűrű, zamatos. 

Ezután pedig vaddisznó gerinc volt, tört krumplival. Háát... maximum annyi hibát találunk, hogy sok volt a csont, és többször kellett szedjünk. (persze milyen legyen egy vaddisznó gerinc, ha nem gerinces?) Itt is akadt több féle bor is, mégis kiemelnénk a Ragacs névre hallgatót, mely gyönyörű színével és édes ízével kitűnő kísérőnek tűnt a főétel mellé.

Mindkét helyen szeretettel vártak minket, és nagyszerű vendéglátásban volt részünk. Köszönjük!

Teszt időpontja: 2013 szeptember 21   Budapest, Ramada Resort Hotel, valamint Abaújszántó


                                                       

Borkarnevál, panyolai pálinka és a lengyel barátok

Előző héten a debreceni Borkarneválon jártunk, ami egy négy napos fesztivál. Debrecen egy nyugodt és szép város, és annak ellenére, hogy a második legnagyobb az országban, mégis szinte gyalog mindent be lehet járni. A fesztivál a Nagyerdőn került megrendezésre, ami a legszebb része Debrecennek. Itt épp, hogy csak csipegettünk, mert a rengeteg bor mellé, alig volt kitelepült étkezde. Csak a Kővári Grill-el találkoztunk és egy langallóssal. Ellenben legalább 20 boros bódé volt. E mellé ez vajmi kevés, pláne ha azt nézzük, hogy a Kővári Grill szerintünk horribilis összegért árul mindent. A honlapjukat nézegetve, mindenhol ott vannak, és tény, hogy nagyon finom, amit sütnek, de amikor 2 szelet csirkemellért 2.000ft-ot és 2 uborkáért 600ft-ot kell fizetni, akkor nem tud tovább kerekedni a szemünk.

Még aznap este tovább indultunk Panyolára, ahol másnap a Határmenti Világzenei Fesztiválon játszottunk.

Szállásunkon másnap egy nagyon finom reggelit készítettünk. Rántottát és bundás kenyeret. Panyola nagyon közel áll a szívünkhöz, nem csak azért, mert a Panyolai Pálinkák az egyik támogatónk, de itt nagyon szeretnek minket. Mindenképp érdemes ide ellátogatni, mert a helyiek vendégszeretete páratlan, lehet túrázni, és szervezett programként megnézhető a pálinka főzde is. 

Az egész napos pihenés és a Tisza megmártózása után egy olyan vacsorát kaptunk a helyiektől, hogy sokáig ez lesz az etalon. Pedig semmi különös, csak egy marhapörkölt és a tálalás is műanyag tányérban volt ( ez ilyen fesztiválon, nem is lehetne máshogy kivitelezhető ), de olyan gazdag, erős íze volt. A pörkölt az pörkölt. Kicsi szafttal, vagy sokkal, de általában, csak módjával, mert túl olajos, vagy zsíros. Ez viszont olyan sűrű volt, már már főzelék szerű, ha lehet egy szaftra ilyen mondani, és annyira finom. Nem győztük a kenyérrel tunkolni és magában is enni. Nem tudjuk, hogyan csinálták, de ez után még a gyengébb gyomrúak sem panaszkodhatnak, hogy megfeküdte a hasukat. Színtiszta hús, semmivel nem spóroltak, és végre egy olyan, szeletelt, csomagolt kenyér, ami friss, puha és finom. http://www.mateszalkaisutoipar.hu/

Ezután még gyorsan körbejártam a fesztivált és itt a pálinka mellett, nagyon sok pavilont találtam, ahol ételt árultak. Lángos, palacsinta, csavart sültkrumpli, kolbász, no és persze süteményes "sziget". Igyekeztem ellenállni, de nem sikerült. Mondjuk ilyen látványnak, ki tudna ellenállni?

Legalább 20 féle sütemény volt, és mindegyik annyira ínycsiklandozó, hogy be is vásároltam az egész zenekar számára. Linzerek házi lekvárral töltve, habos-mákos sütemény, diós, mákos fonott kalácsfélék, kakaós sütemény, répatorta. Leírni és megjegyezni is nehéz. Kritikus vagyok, de ezekben a süteményekben hibát nem találtam. Ezek az asszonyok nagyon értik a dolgukat. Mindegyik sütemény friss, a tészták tökéletesek, a töltelék pont jó. Egytől egyig. A pörkölt után eléggé tele voltunk, de hamar eltüntettük a két tálca süteményt. Ha, lenne cukrászdájuk, nem csak örömből sütnének, biztos, hogy gyakori látogató lennék, még ha sokat is kell érte utazni.

Koncert után ismét megéheztünk, de már pakoltak az árusok. Palacsintát azért még sikerült ennünk, ami különösebb élményt nem hozott, leszámítva a fantasztikus házi baracklekvárt, ellenben, voltak olyan kedvesek, hogy pár kürtős kaláccsal megajándékoztak. Mostanában, mindenki megajándékoz minket kürtöskaláccsal, amit el tudunk viselni. És ezúton is köszönjük! Nagyon kedves emberekkel találkoztunk ismét csak. Ez a fesztivál az erősen ajánlott kategóriába sorolandó!

Következő nap Lengyelországba indultunk, ahol két fesztiválon játszottunk, kisebb falvakban. 

Az első hely Morochów, ahol épp, hogy csak kiszálltunk a buszból, máris asztalhoz ültettek minket. Egy egészen különleges italt kaptunk, ami mentás almalé lehetett. Majd egy egyszerű, de annál finomabb húsos babfőzeléket. Borókabogyóval fűszerezték, ami számunkra szokatlan párosítás a főzelékkel, ennek ellenére fenségesnek találtuk. 

"Desszertnek" lekváros kiflit kaptunk, aminek a tésztája inkább hasonlít a buktára. Zsírral készült, amitől finom ropogós volt a tészta. 

Ezután átmentünk a szemközti pajtába, az esti koncertünk helyszínére. Nagy meglepetésünkre teltház volt és remekül éreztük magunkat. Nagyon kedvesek voltak a helyiek, még süteményt is kaptunk. Kakaós, túrós. Ismét kifogástalan. 

Szállásunk egy családnál volt, gyönyörű környezetben. Ahogy ébredés után kinéztünk ablakunkon az erdős tájat csodálhattuk, majd a teraszon egy pompás reggelit fogyaszthattunk el.

Körözött, kaszinó tojás, ám ez kicsit tormásan és kaprosan, valamint felvágottak, sajtok és házi zöldségek. Itt is, az előző naphoz hasonló lekváros kiflit ehettünk. Én már a reggelivel elteltem, mégis magamba tömtem párat. Nagyon értenek ehhez a kiflihez. Ha, netán valaki tudja a receptjét, szívesen fogadjuk!

Délben indultunk Komancza-ra, ami szintén egy kis falu. Az óriási színpad egy völgyben a patak mellett állt. Meglepő, hogy ilyen kis helyeken is csinálnak fesztiválokat, az pedig még meglepőbb, hogy rengetegen kíváncsiak ezekre. 

A lengyel vendégszeretet ismét megmutatkozott, mert toroskáposztával vendégeltek meg minket, és bár azt mondták, hogy ez eredeti lengyel étel, mi semmi különbséget nem véltünk felfedezni a székelykáposztával.

Ezután kétféle sajtot is kóstoltunk. Hát... a mennybe mentünk. Az egyik szerintem még aznapi, a másik pár napos lehetett. Annyira friss és természetes ízt, mint ezeknek a sajtoknak. Szintén faltuk, ameddig csak volt a tányéron. Nagyon hálásak vagyunk a sorsnak, hogy ilyen helyekre vetődünk, ahol ennyire finomat tudunk enni. 

Körbe nézve a sátrakat, találtunk idősebb néniket, akik süteményeket árultak, és mi se az öreg néniknek, se a süteményeknek nem tudunk ellenállni, így vettünk kóstolót. Tényleg, nem tudunk már több dicsérő szót kitalálni. Mákos kalács és túrós tészta. A kalácson étcsoki máz, meghintve dióval, egyáltalán nem volt édes, nem vitte el az ízét. A túrós sütemény szintén remekül eltalált. 

Gyorsan eltelt a két nap. Maradtunk volna még. Nagyon finomakat ettünk, de ami még ennél is többet számít, hogy kedves emberek vendégszeretetét élvezhettük, akik nagyon jól bántak velünk. Szeretünk Lengyelországba járni és ez ismét csak megerősített minket. Ez a vidék, amúgy a déli részen fekszik, közel Magyarországhoz pár óra csak kocsival, és a táj gyönyörű. Érdemes ellátogatni ide.

Művészetek Völgye - Siófolk

Vasárnap Kapolcson kezdtük a napot. A Művészetek Völgye az utóbbi években hányattatott sorsú, idén már csak a fő falu, Kapolcs maradt talpon. Én szinte a kezdetektől fogva, majd’ minden évben lent voltam különböző formációkkal zenélni, ám volt, hogy csak kikapcsolódni.

Már semmi sem a régi. Bár, alig fél napot voltunk csak lent, mivel siettünk tovább Siófokra, mégis érződik, hogy ez a fesztivál már nem az igazi. Tény, hogy a rekkenő hőség is bent tartja az embereket, de régen is voltak ilyen melegek, és az emberek hömpölyögtek a falu utcáin, kocsikkal nem is lehetett haladni. Vagy átsétált a fesztiválozó a másik faluba, vagy stoppolt, vagy a CsigaBuszt használta, amire szinte lehetetlenség volt feljutni. Most az udvarokon kialakított helyszíneken kívül, elvétve látni embereket. Az árusoknál nézelődnek még, ami szintén megkopott és átment tömegtermelésbe, szinte már-már kínai piacokon található kézműves dolgokba. Hol van az az idő, amikor tényleg nagyon értékes, és egyedi kézműves tárgyakat lehetett vásárolni? Amit, szinte sehol máshol. Ezen a téren nehéz kimondani, de tucat lett a Művészetek Völgye.

A Muharay-Udvarban játszottunk, mely Tura városnak adott helyet vasárnap folyamán. Itt fogyasztottuk el ebédünket, amit a Szaratov lelkes csapata készített. Tárkonyos raguleves és csülökpörkölt volt a menü.

 Én a levest választottam, melyet azelőtt melegítettek fel, így az első kanállal sikerült leégetnem a nyelvem, így ízeket utána már alig éreztem. Az viszont megállapítható, hogy kicsit olajosra sikeredett a leves, amit kenyérrel mártogattam le. Friss házi kenyér helyett, előre szeletelt csomagolt kenyér jutott, amivel nehezen, de megbarátkoztam. A leves amúgy nem volt rossz, de van még mit fejleszteni, például kevesebb tárkony, és citrom (héj) hozzáadásával, talán nem annyira lenne kesernyés. Viszont a kiszolgálás közvetlen stílusa, és a kedvesség, sokat tud dobni, mint ahogy történt itt is. Nagyon jó fejek, barátságosak, ami olykor többet számít. Aki olvassa a blogot, tudja, hogy múltkor Győrben a Pingwin éttermet teszteltük, ahol az ételek ízlettek, ellenben a személyzet és a kiszolgálás, rossz emléket hagyott bennünk. Én előbb megyek vissza egy helyre, ahol kedves volt a kiszolgálás, de nem tökéletes az étel, mint fordítva.

Koncert után, még egy gyors körtúrát tettünk. A Palya-Udvar előtt fabódéban langalló és rétes. Geriék előbbit ették, amit nem dicsértek agyon, felfújt, kamu tészta, én pedig rétesbe futottam bele, és vásárlás után láttam meg, háttérben a zacskót, melyen a Royal gyorsfagyasztott rétes felirat díszelgett. Hát, olyan is volt… Bosszús is voltam utána, mert ha fizetnének se enném meg az ilyet, nemhogy 300ft-ért, másrészt az íze szörnyű volt. Gesztenyéset és almásat kóstoltam, nem is tudnám megmondani, melyik volt a rosszabb. És a legfelháborítóbb talán az, hogy az ember bedől az ilyennek, hogy faluhelyen, ilyen fesztiválon, fabódéból, biztos valami házi eredetű ételt fogyaszt. A külalak becsapja az embert. Mindenki messzire kerülje el, és legyen figyelmes, mit vásárol.

Kint voltak kedvenc kenyérlángososaink is, akikkel pár hete Bükfürdőn futottunk össze. Őket, most nem kóstoltuk, de a kedves olvasónak ajánljuk. Valamint, a Somló Hangjáról megismert gyümölcsleves stand is kint volt. Újítottak is, gyümölcsfröccsel, ami nagyon jó ötlet ilyen melegben, és mikor odaköszöntem nekik, egyből felismertek, és invitáltak, hogy igyak valamit. Mikor érdeklődtem, hogy mivel tartozom, nem fogadtak el semmit, mondván, vendégük voltam. A főnök asszony nagyon kedves volt ismét. Picit beszélgettünk és megtudtam, hogy ami eltérést láttam, múltkor az árak között a honlapon és Somló Hangján az a doboz miatt van, nem pedig azért, mert rátettek volna plusz árat. Ugyanis a gyümölcsleveket adagoló dobozban lehet kapni, de ezt elég egyszer megvenni, utána már csak a zacskókat kell újratölteni.

Szatmári szilvalekvárt vadásztam volna még, ami olyan, mint a beton, és a kedvenc lekvárom, de megtudtam, már nem árulnak Kapolcson, így egy helyi lekvárt vásároltam. Csokoládés meggylekvár. Kóstoló nem volt, így most a polcomon vár, hogy megkóstoljam.

Ezután átmentünk Siófokra, ahol a Siófolk Fesztivál zárókoncertjét mi adtuk. Sok idő itt se volt nézelődésre, de egy gyors körbefutás után megállapítható, hogy nem volt nagy ételkínálat. Volt lángos, ami túl olajosnak tűnt, gyrosos, amit nem tudok felfogni, hogy kerül egy ilyen jellegű fesztiválra, aztán, sajtos, kürtőskalácsos, és nagyobb stand, ahol a szokásos, flekken, csirkemell, sült zöldség, és hasonló ételek voltak kaphatók. Ez se volt, olyan biztató, így egy nagyon szerény sátrat választottam, ahol liba és kacsatepertő krém, valamint zsíros kenyér volt kapható. Én utóbbit kértem, csípős változatban. Egy szelet kenyér 400ft, ami elég húzós, mivel inkább volt egy nagy fél szelet, de még mindig ár-érték arányban ez tűnt a legjobb választásnak, és nem is csalódtam. Finom volt a kacsatepertő krém, a kenyér is jó féle, rajta reszelt lilahagyma, paradicsom és erős paprika. Éhen halás ellen pont jó volt, és meg is jegyeztük.

Koncert után még gyorsan odamentem a kürtőskalácsoshoz, és megkérdeztem, hogy ha már úgyis záróra, nem akciós-e a kürtős, mire mondták, hogy nagyon szeretik a zenekarunkat, és már két éve megjegyeztek minket, ezért a vendégeik vagyunk és vigyünk el több kalácsot is.

 Nem akartuk elfogadni, de annyira erősködtek, hogy végül nem utasítottuk vissza. Jól eső érzés, ilyennel találkozni. Ezen a napon a második eset, de többször előfordult már az évek során, hogy a kirakodók, árusok, megismernek minket és ők látnak el mindenféle jóval, pedig nem is érdekük. A szervezőknek kéne, akik sokszor nem is törődnek ezzel. Ellenben nem haltak még ki az olyanok, akik tényleg igazi árusok, és nem csak minden a pénz, a termelés, az árú, hanem a barátság, jószívűség és kedvesség. Mindketten jó érzéssel emlékezünk vissza, és megjegyezzük egymást. Így, ha következőnek találkozunk, nem megyünk el egymás mellett, hanem elmosolyodunk és odamegyünk. Így kéne mindenkinek, minden helyzetben. Szerencse, mi mindig találkozunk ilyennel.