Letűnt idők, méltatlan vég.

Nem tudok vidámabb címet adni eme bejegyzésnek. Pedig nagyon akartuk. Akartunk, hogy újra a Gyógygödörben ehessünk, és elmondhassuk, hogy az utóbbi két rossz élmény csak holmi fiaskó volt, és a hely megérdemli azt a szimpátiát és lelkesedést, amit első találkozásunkkor éreztünk több éve. Sajnos nem így lett. Nagyon nem.
Este érkeztünk. Rajtunk kívül ketten voltak a helyen. Nem mondhatni, hogy nagy volt a pörgés. Mégis, mikor a pincér kihozta az italokat, úgy zihált és hangosan (!) sóhajtozott, mintha nyári kánikulában, csúcsforgalomban 100 embert kellene kiszolgálnia. Ezen mosolygunk, mert könnyen vesszük a helyzeteket, de azért mégis.
Miután múltkor sok rossz dologba belefutottunk, hosszasan tanulmányoztuk az étlapot, mi az, amit még kérhetnénk, amivel nem lőhetünk mellé. A társaság egyik fele halászlevet, másik fele rántott pontyot kért. Balázs szokásosan a velős pirítósával indított. Ez jobban sikerült, mint a múltkori, amit agyonborsoztak. A pirítós továbbra is harmatos, mint ahogy a kenyér is, amit a halászléhez hoztak ki. Bár ez is egy fokkal jobb volt, mint a múltkori, de messze nem a vállalható kategória. Talán egy középiskolás a koliban srácoknak parizerhez elmegy, de egy étteremben...
A halászlé mindenki szerint sós volt. Nem kicsit! Olyannyira, hogy Eszter a negyedéig se jutott, továbbadta. Fél liter víz társaságában sikerült mindenkinek megbirkóznia vele. Jelezve ezt a pincérnek, hogy kissé túlzás volt ilyen só mennyiséggel, egy "hát igen" hagyta el a száját. Vagyis inkább csak gondolta. Semmi reakció nem jött rá. Hogy elnézést, vagy kárpótlás, vagy bármi.

Ami a rántott pontyokat illeti, nem katasztrofális, de a jó nem ez. Kicsit olajos, és ízre sem hoz semmi különöset. Bár a többiek annyira nem panaszkodtak, végül nekem lett igazam, miután megettük, és rá pár percre kezdtük érezni azt a furcsa émelyítő teltséget, amit egy rossz olajos étel után érez az ember. Az adag nagy volt, arra nem lehet panasz, hozzá savanyúság. Nem akarok tippelni, mennyi ideje állhatott a levegőn, vagy bárhol, de hogy igencsak barnás volt és fonnyadt, azt nem lehetett nem észrevenni. Hozzá sültkrumpli, hasábburgonya, a "jó" mirelit fajtából.
Nem tudjuk, hova lehet még fokozni a dolgokat. Harmadjára voltunk a helyen. Többet nem igen megyünk. Pedig ennél jobb, frekventált helyen levő éttermet nem is lehetne álmodni Sopronnak. A Fő téren gyönyörű környezetben, minden fesztivál itt van (jó, a VOLT az pont nem a belvárosban van), turisták, tényleg egy annyira központi hely. Kár, hogy ennyire színvonaltalan. Másnap szóvá is tettük a helyi vendéglátónknak, aki azt mondta, hogy nem mindegy, melyik szakács van épp benn. Hát, kérem... Így mondtuk, hogy aznap mi már nem mennénk oda, vigyen egy másik helyre.
Így jutottunk el a Stubi Borozóba, amihez nem tudok linket csatolni, mert nincs. Ellenben itt a cím: 9400 Sopron, Balfi u. 16. Felkeresésre ajánlott! Gyönyörű óvárosi részben található ez a kis borozó. Itt is megvan az időugrás, amit nagyon szeretünk. Nem ragaszkodunk mi a felkapott, menő, csilli-villi helyekhez. Szeretjük a régi vonalat is. Na, ez pont olyan.

A belső udvar egyből megfogott. A pincér hölgy régi vonalas. Kedves, de leginkább egy szigorú tanárnő, vagy fegyházőrre emlékeztet, aki viccel, de a másik pillanatba kioszt. Néha, meg-megdermedtünk, de nem éreztük magunkat rosszul. Az étlap nagyon egyszerű. A falon táblára van felírva pár étel. Desszertről ne is álmodjunk, az csak kedden és csütörtökön van. (De vajon miért csak akkor?)
Itt sem kell hatalmas ízekre számítani. Nem különlegesek. Mi mégis áradoztunk. Egyrészt minden szempontból jobb, mint az előző nap kóstolt Gyógygödör. Másrészt a hangulat, a varázs is magával ragad. Ízre kicsit a házias és a régi iskolai menza (a jó féle) között határolnánk be. Adagra tekintélyes, az ára nevetséges. Minden 460 Ft körül mozog. Ami egy óriási tányér jól megpakolt gulyáslevesért, vagy egy borsófőzelékért nagyon jó ár. 

Csupa egyszerű ételt lehet itt kapni. Tojásos nokedli, csirkepörkölt, a már említett gulyásleves és társai. A régi vonalon mozognak, de ez jó. Azt hiszem, megvan az új kedvenc helyünk Sopronban, ráadásul ennél pénztárcabarátabb helyet keresve se találnánk. ÉS! Van wifi! :)

Teszt időpontja: 2014 február 20-21. , Sopron

Dani

Olasz pizza mirelit köntösben?

Pár hete Gödöllőn játszottunk és koncert előtt ajánlották nekünk a Pizza Palazzo-t. Mi sem voltunk restek elmentünk, mert gyalog 2 perc a Művészetek Házától és tényleg dicsérték. 

Olasz ételekben utaznak, és nagyon szimpatikus volt, hogy a pizzát lehet vékony tésztával kérni, amolyan igazi olaszosan. Pizzát ritkán eszem, de gondoltam, most itt a remek alkalom. A vékony tésztás feltétek annyira nem fogtak meg, de készségesen mondták, hogy lehet a vastag tésztás feltétet kérni a vékony tésztásra. Sima vizet kértem mellé, mire Naturaqua-t kaptam, amit kifejezetten nem szeretek, de mikor jeleztem, hogy csapvízre gondoltam, ezt is azonnal módosították. Mostanában rászoktam a sima vízre, így jobban lehet érezni és élvezni az ízeket. A kiszolgálásra panasz nem lehet, mindenre mosolygás, kedves szó. Még azt is felajánlották, hogy fotót is készítenek rólunk. Tehát, ilyen szinten piros pont. 

Ami viszont a pizzát illeti sajnos a legjobb, amit mondhatunk róla, hogy nem volt rossz, de jó sem. Többen arra gyanakodtunk, hogy netán mirelit pizza volt. Vastagságra vékonyabb volt, mint a normális társa, de meg se közelíti az igazi vékony olasz tésztát. Ami, nem feltétlen baj, csak akkor ne hívják annak. Szerintem életemben nem sóztam még pizzát, de most meg kellett tegyem. Összességében nem voltunk odáig, sőt csalódottak voltunk. 

Balázs ellenben kért egy tejszínes hagymalevest rozscipóban, amit picit megkóstoltam, az viszont ízletes volt. Jó nagy adag, az árát megéri. Rozscipóban még nem ettünk levest, és jó féle volt. Ezt tudjuk ajánlani.

Végezetül egy gesztenye pürét kértünk, ami megint csak nem váltott ki belőlünk érzelmeket. Persze, a gesztenyepüré nem egy olyan desszert, ami nagy truváj, de azért mégis. Lehet úgy tálalni, vagy feldobni, hogy aztán emlékezzünk rá, és élvezettel meséljünk róla. Na, ez nem olyan. 

Összességében a hely elment, de picit csalódás volt, pláne hogy a pizza a fő vonal, és pont azt nem tudják megfelelően hozni. Az, hogy a vékony tészta ráadásul drágább is, mint a sima elnéznénk, de a fentebb leírtak tudatában, kicsit már sokalljuk. Viszont egy fontos szempontban jól teljesítettek! Az pedig a kiszolgálás. 

Teszt időpontja: 2014 február 15. Gödöllő Szabadság tér 2.

Dani

Pótkulcs a meglepetések helye

Mielőtt belekezdenék, előre elnézést kérek a nem túl jó minőségű fotóért, de ebben a kis klubban igen kevés a fény, így nehéz fotózni.

A Pótkulcs a meglepetések helye. Több szempontból is. Először is azért, mert igen nehéz az utcáról észrevenni. Sokszor koncertezünk itt, de mindig nagyon kell figyelnem, hogy megtaláljam a bejáratot. Bár tény, hogy mindig este megyek, így nehezebb. Aztán meglepetés, ahogy belépünk a kapun, egy kis kertben találjuk magunk. Kicsit dzsungelszerű, de pont ezért hangulatos. Kis pavilon, terasz, kint cigiző emberek, és folytonos nyüzsgés. Az egésznek van egy nagyon jó hangulata bája, ami eltér pl. a Kazinczy utcai romkocsmáktól. Az eltérés jó irányba értendő.

Következő meglepetés bent éri az embert. A külső után, már a belső kicsit lepukkantabb. Na, nem annyira, csak mint a szokásos romkocsmák. Ezzel nincs is semmi baj. Nem rég volt festés a lenti teremben, ahol a koncertek szoktak lenni, tehát nem mondható, hogy elhanyagolják.

Szeretünk ide járni. Talán mondhatni, hogy a népzenészek gyűjtőhelye, de sok más ember is megfordul itt. És vissza is tér, ha egyszer volt itt. Kicsit mást kap, mint a többi kocsmában. Mi pedig azért szeretjük, mert olyan szűk helyre kell bezsúfolódjunk, nincs színpad sem, így a közönség szó szerint a szánkban van. Ez ad egyfajta intimitást is a dolgoknak. A rajongóink is szeretik ezt a helyet, nagy bulik szoktak kerekedni, volt olyan, hogy nem csak a saját, hanem a hangszereink testi épségét is igen féltettük, mikor a koncert vége felé egy emberként táncolt az egész tömeg, és tódultak ránk.

És végül, ami az igazi meglepetés, hogy itt van konyha. De nem ám, csak olyan. Bizton állíthatom, hogy tényleg az egyik legjobb a városban! Nem, itt nem a szokásos házi hamburger, vagy a lecsó (bár az is van) és egyéb egyszerű, magyaros, gyorsan elkészülő, már már street food-nak is beillő ételeket lehet kapni. Itt rendesen éttermi fogások vannak. Mind külalakra, mind ízre, és árra is. Bár utóbbi, elfogadható 1000-1700 forint körül mozog, ami nagyon rendjén való ilyen minőség, és mennyiség esetén. Sokszor ettünk itt és még fogunk is, így nem kell félni, mindent meg fogunk ismertetni. A sztrapacska az egyik kedvenc, de van itt töltött pulykától elkezdve, halászlén keresztül minden. Na, de nem kell megijedni, és egyből azt mondani, hogy ennyi mindent nem lehet jól elkészíteni. Mert, ugye egy valamit magára adó étterem ( és ez nem étterem, hanem kocsma ) nem csinál nagy kirakodó vásárt, hanem egymáshoz illeszti az étlapon kínált dolgokat. Itt sincs ez másképp. Itt nincs étlap, ahová minden fel van írva. Itt egy nagy tábla van, jó magasra kiakasztva, és minden nap krétával írják ki, hogy mi az amit aznap sütnek. Ez 5-6 féle ételt jelent naponta. Nem sok, de pont elég. Garantáltan mindenki talál valami finomat magának, még a vegetáriánusok is.

Mi karácsony előtt jártunk ott utoljára, és akkor egy töltött dagadót ettünk, főtt krumplival. 

A képen is látszik az igényes elkészítés. Nem kis adag, igen laktató is. Egy rossz szót sem tudok rá mondani. A töltelék nagyon ízletes. Picit borsos, de én még örülök is neki. A krumpli se túl kemény, se túl lágy. Nem ilyen vizes krumpli, amit csak úgy megeszünk, hanem megjegyezzük, hogy ez jóféle. A szaft is remekül passzol az egészhez. Igazából keveset tudok mondani róla, mert úgy jó, ahogy van. 

Tessék elmenni a Pótkulcsba és letesztelni! Mindennek tetejébe, nagyon jó koncertek szoktak lenni, így még ad hozzá egy élményt. 

Teszt időpontja: 2012. december 20.

Dani