2014. április 22., kedd

Hollókői húsvét

Olyannyira friss az élmény, hogy a tegnap vásárolt rétesek, itt vannak mellettem. Próbálom megenni, de nem megy. No, de ne szaladjunk ennyire előre.

3 év után ismét volt szerencsénk a hollókői húsvéton fellépni, ami nagy öröm és megtiszteltetés. 
Az időjárás, mint három évvel ezelőtt is, igen változékony volt. Hol beborult, hol kisütött, de szerencsére nem esett, míg ott voltunk. 
A fesztivál belépős, rengeteg a turista és a külföldi is. Ázsai túlnyomó részt, de találkoztunk oroszokkal, argentinokkal, spanyolokkal. Viszont rejtély, hogy a városi (már elnézést), aki eljön egy hagyományos húsvétba, miért kezdi el szidni a felmenőim, mikor megkérdezem, hogy szabad-e locsolni, és szolidan vizet fröcskölök?! Nem, nem dézsából, és nem áztatom el. A droszton álló rendőrhölgyet is megkérdeztem, de majdnem fegyveréhez nyúlt, mintha legalább is terrorista lennék, hogy megkérdezem. Remélem a helyi legények, nem voltak ilyen jól neveltek és kérdezés nélkül locsoltak mindenkit. 


A fesztivál továbbra is nagyon jó koncert programokban, viseletben rohangál mindenki és a hely gyönyörű. Ám lett egy elég erős félelmünk. Uniós pénzből egész Hollókőt felújítják és modernizálják (?). Ezt mi is láttuk, mivel a falu végén a régi macskakő fel van szedve és beton (?!) van helyette. Több ház is felújítás alatt, sőt a régi csárda is, ahol anno ettünk. Bízunk benne, hogy nem ferdítik el az eredeti arcát a falunak. 
Ami az ételeket illeti szomorúan tapasztaltuk, hogy igen csak megcsappant a kínálat. Még emlékszünk a Katlan Tóni féle kakasherepörköltre és több, tárcsás, grilles helyre, ahol igazán finom és különleges ételekkel szolgálták ki a vendégeket. Ehelyett, pár kürtős kalácsost, egy langallóst és néhány rétesest láttunk el-el vétve az udvarokban. Egy-két csárda üzemelt. Láttunk Palócburger 950ft-ért. Ez egy nagy zsemle, benne rántott hús, csalamádé. A dombtetőn ott a cukrászda és pár kocsma, ahová nem néztünk be. Talán ott lehet kapni enni. Minden esetre a régi élményeinkhez képest ez jóval kevesebb. 

A szervezők figyelmesek voltak, amit értékelünk. Ugyanis kaptunk ellátást. Azt viszont nem tudjuk hova tenni, hogy bár a füstölt csülök illik a húsvétba, de a párolt (olajos) mirelit zöldség, burgonya, valamint a kukoricás mexikói csirkepaprikás, hogy kerül egy hagyományos hollókői húsvétba? Mindezt egy viseletbe öltözött legény szolgálja fel nekünk. 


Ezen enyhébb döbbenetet viszont jól orvosolta, hogy mikor ácsingóztunk, valami desszert iránt, a legényke fordult egyet, és pár mákos rétessel tért vissza. Ami legalább 90%-os volt. Nem sajnálták belőle a mákot. Nekem ízlett, valakinek már túl sok volt a mák.

És végül a mellettem található rétesek. Azt gondoltam, hogy egy helyen sütik őket, mivel mindegyik helyen, igen egyen kinézetük volt. Megkóstolva azonban ég és föld az, amit kaptunk, valamint amit én vettem. Bár lehet, csak a beleborult egy kiló cukor a különbség. Egy meggyes, egy mákos és egy túrós rétest vettem, valamint egy zserbót. Kinézetre ínycsiklandozó. Az alapanyagokat tekintve is rendben van. Nem bolti, nem mirelit, nem kommersz. Ámde ragad a cukortól. Tegnap este is ettem. Egy harapásig jutottam. Gondoltam ma ismét neki esek, hátha tegnap sok volt a húsvéti finomságból. Most, se jutok előrébb. A túróst leküzdöttem, de a többi menthetetlen. Tudni kell hozzá, hogy én az édességet két pofára is képes vagyok enni. Tényleg semmi másra nem tudok gondolni, csak hogy ennél a tepsinél, valaki elmérte a mennyiséget, vagy tényleg beleborult egy kiló cukor. Darabonként 300ft-ba kerültek. Az árát megérné, de sajnos ezt így nem tudom megenni. 



A hollókői húsvét, egy nagyon jó három napos fesztivál, amire szerintem egyszer az életben MUSZÁJ elmenni! Gyönyörű táj, szép házak, jó programok. Ugyanakkor, kíváncsi vagyok a felújítás után, hogy fog kinézni, és gasztronómia téren (vissza) fog-e fejlődni legalább oda, ahol pár éve volt. 





Teszt időpontja: 2014 április 21., Hollókő

Dani

2014. április 9., szerda

Gyulai Kolbász és Sódarmustra

Visszavonhatatlanul tavasz van és mi örülünk, hogy immár jó időben koncertezhetünk és utazhatunk. Pláne, ha egy olyan helyre megyünk, mint a gyulai kolbászfesztivál! Bár Budapestről 4 óra kocsival, és az se segít, hogy az utak minősége nem a legjobb, de megéri elmenni, mert a gyulai vár és környéke kárpótol.


Mikor megérkeztünk, leparkoltunk a színpad mögé és kiszálltunk a kocsiból, egy pillanat alatt elgyengültünk. Olyan erősen kavargó sült hús, kolbász, hurka illatokat, csaptak meg minket, hogy szinte faltuk a levegőt. 
Koncert előtt még volt időnk gyorsan körbe nézni. A bazáros vásár rész nem volt nagy, és nem is túl érdekes, de nem is ez volt a fő cél. Gyulai pálinka, pár kürtőskalácsos, szörpös, természetes gyógyszappanos, fonott kosaras, és a nélkülözhetetlen céllövöldés. Gellértet ezek mellől igen nehéz elrángatni, és mindig nyer is valamit. 
Koncert után, ahogy az egy jó fesztiváltól és szervezőktől elvárható, a backstage-ben vendégül láttak minket, amit ezúton is köszönünk, és üdvözlünk. 
Toros káposzta, véres és sült hurka, kolbász, tehát minden, ami jóféle. Jó fűszerezés, házias ízek. Elégedettek voltunk. 
Ezután még egy gyors séta a hús árusok között, kiknek külön sátor volt felhúzva. Itt fakkokba árulta mindenki a portékáját. Az árak eléggé egymáshoz voltak szabva, alig volt eltérés. 2800-4500 közötti kolbászok, sonkák, stb. Ez már igen városi ár, nem a legolcsóbb, de több helyen is kóstoltunk, és finomak voltak. Ami a favorit, az az elsőnek igen csak bizarrul és furán hangzó szilvalekváros kolbász volt. A http://www.bekesikolbasz.hu/ tette eme merész lépést, és azt kell mondjam, jól tették, hogy megalkották. Vettem is belőle, bár az ára igen csak borsos, de akiknek eddig kínáltam, az szintén áradozott róla. 


Ezen a 3 napos rendezvényen igen sok minden van. Koncertek, játszóház, kézműves foglalkozások. Egy igazán jó vidéki program, amit ajánlani tudunk mindenkinek családosoktól, a romantikus párokon át, a bulizni vágyó fiatalokig. (Utánunk Charlie volt a fellépő). 





Teszt időpontja: 2014 március 29., Gyula

Dani