2014. március 6., csütörtök

Letűnt idők, méltatlan vég.

Nem tudok vidámabb címet adni eme bejegyzésnek. Pedig nagyon akartuk. Akartunk, hogy újra a Gyógygödörben ehessünk, és elmondhassuk, hogy az utóbbi két rossz élmény csak holmi fiaskó volt, és a hely megérdemli azt a szimpátiát és lelkesedést, amit első találkozásunkkor éreztünk több éve. Sajnos nem így lett. Nagyon nem.
Este érkeztünk. Rajtunk kívül ketten voltak a helyen. Nem mondhatni, hogy nagy volt a pörgés. Mégis, mikor a pincér kihozta az italokat, úgy zihált és hangosan (!) sóhajtozott, mintha nyári kánikulában, csúcsforgalomban 100 embert kellene kiszolgálnia. Ezen mosolygunk, mert könnyen vesszük a helyzeteket, de azért mégis.
Miután múltkor sok rossz dologba belefutottunk, hosszasan tanulmányoztuk az étlapot, mi az, amit még kérhetnénk, amivel nem lőhetünk mellé. A társaság egyik fele halászlevet, másik fele rántott pontyot kért. Balázs szokásosan a velős pirítósával indított. Ez jobban sikerült, mint a múltkori, amit agyonborsoztak. A pirítós továbbra is harmatos, mint ahogy a kenyér is, amit a halászléhez hoztak ki. Bár ez is egy fokkal jobb volt, mint a múltkori, de messze nem a vállalható kategória. Talán egy középiskolás a koliban srácoknak parizerhez elmegy, de egy étteremben...
A halászlé mindenki szerint sós volt. Nem kicsit! Olyannyira, hogy Eszter a negyedéig se jutott, továbbadta. Fél liter víz társaságában sikerült mindenkinek megbirkóznia vele. Jelezve ezt a pincérnek, hogy kissé túlzás volt ilyen só mennyiséggel, egy "hát igen" hagyta el a száját. Vagyis inkább csak gondolta. Semmi reakció nem jött rá. Hogy elnézést, vagy kárpótlás, vagy bármi.


Ami a rántott pontyokat illeti, nem katasztrofális, de a jó nem ez. Kicsit olajos, és ízre sem hoz semmi különöset. Bár a többiek annyira nem panaszkodtak, végül nekem lett igazam, miután megettük, és rá pár percre kezdtük érezni azt a furcsa émelyítő teltséget, amit egy rossz olajos étel után érez az ember. Az adag nagy volt, arra nem lehet panasz, hozzá savanyúság. Nem akarok tippelni, mennyi ideje állhatott a levegőn, vagy bárhol, de hogy igencsak barnás volt és fonnyadt, azt nem lehetett nem észrevenni. Hozzá sültkrumpli, hasábburgonya, a "jó" mirelit fajtából.
Nem tudjuk, hova lehet még fokozni a dolgokat. Harmadjára voltunk a helyen. Többet nem igen megyünk. Pedig ennél jobb, frekventált helyen levő éttermet nem is lehetne álmodni Sopronnak. A Fő téren gyönyörű környezetben, minden fesztivál itt van (jó, a VOLT az pont nem a belvárosban van), turisták, tényleg egy annyira központi hely. Kár, hogy ennyire színvonaltalan. Másnap szóvá is tettük a helyi vendéglátónknak, aki azt mondta, hogy nem mindegy, melyik szakács van épp benn. Hát, kérem... Így mondtuk, hogy aznap mi már nem mennénk oda, vigyen egy másik helyre.
Így jutottunk el a Stubi Borozóba, amihez nem tudok linket csatolni, mert nincs. Ellenben itt a cím: 9400 Sopron, Balfi u. 16. Felkeresésre ajánlott! Gyönyörű óvárosi részben található ez a kis borozó. Itt is megvan az időugrás, amit nagyon szeretünk. Nem ragaszkodunk mi a felkapott, menő, csilli-villi helyekhez. Szeretjük a régi vonalat is. Na, ez pont olyan.


A belső udvar egyből megfogott. A pincér hölgy régi vonalas. Kedves, de leginkább egy szigorú tanárnő, vagy fegyházőrre emlékeztet, aki viccel, de a másik pillanatba kioszt. Néha, meg-megdermedtünk, de nem éreztük magunkat rosszul. Az étlap nagyon egyszerű. A falon táblára van felírva pár étel. Desszertről ne is álmodjunk, az csak kedden és csütörtökön van. (De vajon miért csak akkor?)
Itt sem kell hatalmas ízekre számítani. Nem különlegesek. Mi mégis áradoztunk. Egyrészt minden szempontból jobb, mint az előző nap kóstolt Gyógygödör. Másrészt a hangulat, a varázs is magával ragad. Ízre kicsit a házias és a régi iskolai menza (a jó féle) között határolnánk be. Adagra tekintélyes, az ára nevetséges. Minden 460 Ft körül mozog. Ami egy óriási tányér jól megpakolt gulyáslevesért, vagy egy borsófőzelékért nagyon jó ár. 


Csupa egyszerű ételt lehet itt kapni. Tojásos nokedli, csirkepörkölt, a már említett gulyásleves és társai. A régi vonalon mozognak, de ez jó. Azt hiszem, megvan az új kedvenc helyünk Sopronban, ráadásul ennél pénztárcabarátabb helyet keresve se találnánk. ÉS! Van wifi! :)





Teszt időpontja: 2014 február 20-21. , Sopron

Dani

2014. március 1., szombat

Olasz pizza mirelit köntösben?

Pár hete Gödöllőn játszottunk és koncert előtt ajánlották nekünk a Pizza Palazzo-t. Mi sem voltunk restek elmentünk, mert gyalog 2 perc a Művészetek Házától és tényleg dicsérték. 
Olasz ételekben utaznak, és nagyon szimpatikus volt, hogy a pizzát lehet vékony tésztával kérni, amolyan igazi olaszosan. Pizzát ritkán eszem, de gondoltam, most itt a remek alkalom. A vékony tésztás feltétek annyira nem fogtak meg, de készségesen mondták, hogy lehet a vastag tésztás feltétet kérni a vékony tésztásra. Sima vizet kértem mellé, mire Naturaqua-t kaptam, amit kifejezetten nem szeretek, de mikor jeleztem, hogy csapvízre gondoltam, ezt is azonnal módosították. Mostanában rászoktam a sima vízre, így jobban lehet érezni és élvezni az ízeket. A kiszolgálásra panasz nem lehet, mindenre mosolygás, kedves szó. Még azt is felajánlották, hogy fotót is készítenek rólunk. Tehát, ilyen szinten piros pont. 
Ami viszont a pizzát illeti sajnos a legjobb, amit mondhatunk róla, hogy nem volt rossz, de jó sem. Többen arra gyanakodtunk, hogy netán mirelit pizza volt. Vastagságra vékonyabb volt, mint a normális társa, de meg se közelíti az igazi vékony olasz tésztát. Ami, nem feltétlen baj, csak akkor ne hívják annak. Szerintem életemben nem sóztam még pizzát, de most meg kellett tegyem. Összességében nem voltunk odáig, sőt csalódottak voltunk. 


Balázs ellenben kért egy tejszínes hagymalevest rozscipóban, amit picit megkóstoltam, az viszont ízletes volt. Jó nagy adag, az árát megéri. Rozscipóban még nem ettünk levest, és jó féle volt. Ezt tudjuk ajánlani.
Végezetül egy gesztenye pürét kértünk, ami megint csak nem váltott ki belőlünk érzelmeket. Persze, a gesztenyepüré nem egy olyan desszert, ami nagy truváj, de azért mégis. Lehet úgy tálalni, vagy feldobni, hogy aztán emlékezzünk rá, és élvezettel meséljünk róla. Na, ez nem olyan. 

Összességében a hely elment, de picit csalódás volt, pláne hogy a pizza a fő vonal, és pont azt nem tudják megfelelően hozni. Az, hogy a vékony tészta ráadásul drágább is, mint a sima elnéznénk, de a fentebb leírtak tudatában, kicsit már sokalljuk. Viszont egy fontos szempontban jól teljesítettek! Az pedig a kiszolgálás. 




Teszt időpontja: 2014 február 15. Gödöllő Szabadság tér 2.

Dani