2013. május 30., csütörtök

Dürer és családi nap

Kezd sűrűsödni a naptár. Jön a jó idő, így a beszámolók is sokasodni fognak.
Előző hétvégén a Dürer Kertben játszottunk. Ez a hely elsősorban fiataloknak való. Főleg rockereknek, vagy a még ennél is keményebb műfajt kedvelőknek, de mint látható, azért mi is felléptünk, és elég sok színű a kínálat. Jó időben kinti koncertek is vannak, de sok terem van belül, ahol egy időben akár több koncert is tarthatnak.
Itt székel még a Beer Bike, azaz a Sör bicikli, amire sokan felülhetnek egyszerre, és a városban tekerhetnek, miközben finom söröket kortyolnak. Nem mellesleg, mi is tettünk egy kört a legutóbbi klippünkben. Ezúton is köszönet!
Ami, viszont számunkra az egyik legfontosabb dolog, hogy mit is lehet itt enni? Jó hír, hogy finomat. Persze, nem éttermi színvonalra kell gondolni, hanem inkább egy balatoni bódéra. Azt a szintet viszont nagyon jól hozza. A bejárat mellett található a bódé, ahol hamburger, hot-dog rántott szelet is kapható. Az árak mérsékeltek, a hamburger 500ft körül. Mi hagymás-sajtos rántott karajt kértünk, körettel, savanyúsággal ami 1000ft volt. Ezért cserébe kaptunk egy szép szelet rántott húst, amit megszórtak hagymával, paradicsommal, sajttal. Ráolvadt szépen, mellé steak és hasáb burgonya, savanyúságból pedig tzatziki, uborka, vegyes savanyú választható. Kiemelnénk, hogy a húst helyben, frissen sütik. És mi inkább megvárjuk azt az 5-10 percet, mint sem hogy, előre elkészítve csak bedobják a mikróba, majd cipőtalpként félig átmelegedve kelljen megennünk. Nem tocsogott az olajban, bár érződött, hogy sok minden sült már benne, de mégis van egy hangulata így, ilyen közegben az ételnek, ezért nem is haragszunk. Egyedül a sült krumpli az, ami gyenge pont, mert mirelit. A steak burgonya ellenben jó. Savanyúság is nagyon rendben volt. Végezetül az eladó hölgyet is ki kell emelni, mert látszik rajta, hogy élvezettel csinálja. Kedves, mosolyog, el lehet beszélgetni vele. Amolyan Marika néni fajta, akinek kiönti a lelkét az esetleges részeg fiatal, Ő szívesen meghallgatja, és tanáccsal látja el, nem pedig elküldi. Az ilyen nálunk sok plusz pontot ér, mert ezért jegyezzük meg a helyet, és ezért ajánljuk másoknak, vagy térünk vissza később is.



Másnap az Újpesti Családi Napon játszottunk. Rejtély, hogy kerültünk az ex-X-faktorosok közé, de mi is jól éreztük magunkat, és a közönségnek is tetszettünk. Volt nagy kirakodás. Sátrakban játékok, az elengedhetetlen mézeskalácsos, kürtős kalácsos kocsi. Utóbbit gondoltam letesztelni, de nyáron még igen sok rendezvény lesz, ahol biztos lesz. Talán lehetne külön kürtős kalács posztot indítani...
Itt is volt hamburgeres, de egyrészt alapból nem rajongom az ilyen ételekért, másrészt, ilyen helyen félek is venni. Így gondoltam mivel úgyis édességpárti vagyok, megnézem a réteseket. Kinézetre nagyon szép volt az óriási tepsiken sorakozó rétesek tömkelege, az áruk is normális a maga 200 forintjával, de ízre tragédia. Én voltam figyelmetlen, hogy nem néztem meg közelebbről alaposan, mert ezt ki lehetne szúrni. A rétes az egyik étel, amit ránézésre lát az ember, hogy jó-e, vagy sem. Elkábított a porcukros tető. Arról van ugyanis szó, hogy szerintem 2 féle rétes csoport létezik. Az első, amelyik valódi túró, meggy és társaiból készül. Lehet változó tészta, szétesős, csúnyácska, de messziről lerí, hogy nem spóroltak a töltelékkel, és a túrón is szemet szúr, hogy darabos, ami ugye jó jel. A második kategória, ami mű. Mű a túró, vagyis túrókészítmény, nyeli az ember, de nincs íze, és a meggyes, almás is ilyen zselatinos, kocsonyás trutymó ( már elnézést ), ami ráadásul émelyítően édes. Az első csoportba tartozóból az ember, nem tudja megállni, hogy addig egyen, míg rosszul nem lesz. Ez minimum 4-5 rétes elfogyasztása. Utóbbi kategóriából viszont elég egy fél rétes, és az ember már úgy érzi, hogy rosszul van. Csak nem jó értelemben. Egy meggyest és egy almást kóstoltam, de hát gyümölcsöt keveset látott, és ami volt benne, azt is elvitte ez az átható kocsonyás édeskés íz. Egyedül a tésztáját tudnánk pontozni, ami nem a nagyon rossz sületlen bolti volt, hanem rétes tészta. De, sajnos ez se mentheti meg, hogy csúnyán lepontozzuk. Bánatomban még egy piskóta tekercset is vettem, mert azzal nem lehet nagyon mellé lőni. Legalább is nekem még nem sikerült. Maximum a tésztája száraz. ennek szerencsére nem volt, és ízre is rendben volt. Semmi különös, csak piskóta tekercs. Kerestem cégtáblát, de nem találtam. Mindenesetre tanács, hogy jól nézzük meg az ételt, mielőtt megvesszük, ne csábuljunk el messziről egy nagy tepsi láttán! 





Teszt időpontja: 2013 május 24-25

Dani



2013. május 14., kedd

Gödöllői Királyi Kastély

Hétvégén a Gödöllői Királyi Kastélyban jártunk, ahol a Talamba ütőegyüttes koncertjén szerepeltünk. 


Mindenkinek érdemes ezt a csodálatos barokk kastélyt meglátogat. Budapestről is fél óra alatt leérhetünk HÉV-vel, ami igazán nem sok, ha azt nézzük, hogy a fővároson belül is simán elutazgatunk egy órát egyik helyről a másikra. A kastély csodálatos és jelenleg is aktívan működik, nem úgy mint számos hazai társa, ahol azt kell végig nézni, hogy megy tönkre az idő múlásával a gyönyörű hagyaték. Számos program közül lehet választani egész évben.
Mi koncert előtt beültünk a kávézóba, ahol egy süti és kávé mellett beszélgettünk kicsit.
Őszintén szólva engem nehéz lenyűgözni sütemények terén, mert nagyon szeretem az édességet, viszont kritikus is vagyok. Sok helyen eszek, majd szomorúan konstatálom, hogy fölöslegesen kidobott pénz volt csak. Itt viszont már kinézetre is megfogott a Tejkaramellás szelet. És be kell valljam az ízében se csalódtam. Sőt! Azt kell mondjam, ilyen finomat még nem ettem. Na, nem mintha annyi tejkaramellás tortát ettem volna, de most átfogóan az összes tortára gondolok. Benne van az első 5-be. A krém nem vajas, nem édes. Nem fojtogató, hogy küszködünk a lenyelésével és nem émelygünk utána. A tésztája friss, puha. Muszáj megkóstolni! És a vicc az, hogy 390ft-ba kerül, ami egyáltalán nem drága ahhoz képest, hogy egy ilyen patinás kastélyban fogyasztjuk el. Budapest belvárosában is simán elkérnek ennyit, nem menő helyeken gyenge, vagy közepes sütikért.


A koncert után még volt állófogadás, ahol szendvicsek és sütemények voltak, de azok már nem ütötték meg a helyi színvonalt. Gondolom hozatták valahonnan. A szendvicsek átlagosak, a koktél paradicsomok szó szerint ijesztőek voltak, ugyanis valamelyik, ilyen feketés zöld volt, valamelyik pedig rikító narancssárga. 


Mindenkinek ajánljuk, ha tehetik látogassák meg ezt a gyönyörű kastélyt, és kóstolják meg a Tejkaramellás szeletet! 



Teszt időpontja: 2013 május 12.

Dani

2013. május 3., péntek

KOBUCI

Egy hete jártunk a KOBUCI-ban, ami nemrég nyitotta meg újra kapuit. A Kobuci ugyanis csak tavasztól-őszig üzemel, lévén, hogy szabadtéri hely. Persze tavasz nem volt, hanem egyből nyakunkba kapjuk a kánikulát, és ez mindenkit elég váratlanul ért, így a kobucisokat is. Gondolok itt arra, hogy még nem minden van készleten, így az isteni finom házi rétesük se, melyből tavaly elég sokat ettem, és visszavágytam. Reméljük, hamarosan pótolják!
Sokan azt gondolhatnák, hogy a hely már kiesik, vagy messze van, pedig nem. Belvárostól 10-15 perc. Óbudán a Fő téren található. Vagy az 1-es villamossal az Árpád Híd budai hídfőjénél leszállva 5 perc, vagy, ha HÉV-vel megyünk a Margit Hídtól onnan is 5 perc alatt ott vagyunk. Ide, már csak azért is érdemes kinézni  -mind amellett, hogy jó koncertek vannak- , mert Óbuda hangulata varázslatos. Macskaköves, és a Zichy-kastély belsejében található, amitől meghitt, eldugott érzés fogja el az embert. Teljesen, mintha vidéken lennénk. Aki járt már a Művészetek Völgyében, az tudja, miről beszélek. Ugyanis pont, az a hangulat, nagy pajta szerű bár résszel, ahol fröccsöket és a méltán híres kobucit ehetjük. 
"A kobuci nem más, mint kolbászos buci: pirított buci tészta, amelyen fokhagymás fűszeres tejföllel ágyazunk meg a pirított házi kolbásznak, majd mindent paradicsom karikákkal és uborkakockákkal megszórjuk." - írja a honlap. Első ránézésre is tekintélyt parancsoló, ahogy a hosszú bucin elterül a darált kolbász. Gondolom azzal nem árulok egy nagy titkot, hogy elég laktató, és erős étel, tehát akinek epe, vagy egyéb gondja van, az gondolja meg, mert itt ez elég nagy bomba. Mindazon által nagyon finom. A bátrak kérhetnek dupla kobucit, ami két egymásra fordított buci. 


Van ezen kívül rétes, ami nincs, de reméljük lesz, továbbá zsíros kenyér, és pár grill hús, sült krumplival, de azt nem kóstoltuk, és nem is egy olyan nagy szám, hogy ódákat zengjünk róla. 

Italban nagy a kínálat, rengeteg pálinka, sörök, borok, és fröccs. Valamint házi szörpök, amit nagyon szeretünk. Én ribizliset kóstoltam, de a bodzás is nagyon finom.



Mindenkinek ajánljuk a Kobucit, mert nagyon nagy a tér, nagy családosok is vígan elférnek, oldalt padok, középen nagy tér a közönségnek. Tavaly volt kivetítő, szerintünk idén se lesz másképp, így a sport rajongók is örülhetnek, és végül a személyzet is nagyon kedves. Csak ajánlani tudjuk!



Teszt időpontja: 2013 április 24.

Dani