Művészetek Völgye - Siófolk

Vasárnap Kapolcson kezdtük a napot. A Művészetek Völgye az utóbbi években hányattatott sorsú, idén már csak a fő falu, Kapolcs maradt talpon. Én szinte a kezdetektől fogva, majd’ minden évben lent voltam különböző formációkkal zenélni, ám volt, hogy csak kikapcsolódni.

Már semmi sem a régi. Bár, alig fél napot voltunk csak lent, mivel siettünk tovább Siófokra, mégis érződik, hogy ez a fesztivál már nem az igazi. Tény, hogy a rekkenő hőség is bent tartja az embereket, de régen is voltak ilyen melegek, és az emberek hömpölyögtek a falu utcáin, kocsikkal nem is lehetett haladni. Vagy átsétált a fesztiválozó a másik faluba, vagy stoppolt, vagy a CsigaBuszt használta, amire szinte lehetetlenség volt feljutni. Most az udvarokon kialakított helyszíneken kívül, elvétve látni embereket. Az árusoknál nézelődnek még, ami szintén megkopott és átment tömegtermelésbe, szinte már-már kínai piacokon található kézműves dolgokba. Hol van az az idő, amikor tényleg nagyon értékes, és egyedi kézműves tárgyakat lehetett vásárolni? Amit, szinte sehol máshol. Ezen a téren nehéz kimondani, de tucat lett a Művészetek Völgye.

A Muharay-Udvarban játszottunk, mely Tura városnak adott helyet vasárnap folyamán. Itt fogyasztottuk el ebédünket, amit a Szaratov lelkes csapata készített. Tárkonyos raguleves és csülökpörkölt volt a menü.

 Én a levest választottam, melyet azelőtt melegítettek fel, így az első kanállal sikerült leégetnem a nyelvem, így ízeket utána már alig éreztem. Az viszont megállapítható, hogy kicsit olajosra sikeredett a leves, amit kenyérrel mártogattam le. Friss házi kenyér helyett, előre szeletelt csomagolt kenyér jutott, amivel nehezen, de megbarátkoztam. A leves amúgy nem volt rossz, de van még mit fejleszteni, például kevesebb tárkony, és citrom (héj) hozzáadásával, talán nem annyira lenne kesernyés. Viszont a kiszolgálás közvetlen stílusa, és a kedvesség, sokat tud dobni, mint ahogy történt itt is. Nagyon jó fejek, barátságosak, ami olykor többet számít. Aki olvassa a blogot, tudja, hogy múltkor Győrben a Pingwin éttermet teszteltük, ahol az ételek ízlettek, ellenben a személyzet és a kiszolgálás, rossz emléket hagyott bennünk. Én előbb megyek vissza egy helyre, ahol kedves volt a kiszolgálás, de nem tökéletes az étel, mint fordítva.

Koncert után, még egy gyors körtúrát tettünk. A Palya-Udvar előtt fabódéban langalló és rétes. Geriék előbbit ették, amit nem dicsértek agyon, felfújt, kamu tészta, én pedig rétesbe futottam bele, és vásárlás után láttam meg, háttérben a zacskót, melyen a Royal gyorsfagyasztott rétes felirat díszelgett. Hát, olyan is volt… Bosszús is voltam utána, mert ha fizetnének se enném meg az ilyet, nemhogy 300ft-ért, másrészt az íze szörnyű volt. Gesztenyéset és almásat kóstoltam, nem is tudnám megmondani, melyik volt a rosszabb. És a legfelháborítóbb talán az, hogy az ember bedől az ilyennek, hogy faluhelyen, ilyen fesztiválon, fabódéból, biztos valami házi eredetű ételt fogyaszt. A külalak becsapja az embert. Mindenki messzire kerülje el, és legyen figyelmes, mit vásárol.

Kint voltak kedvenc kenyérlángososaink is, akikkel pár hete Bükfürdőn futottunk össze. Őket, most nem kóstoltuk, de a kedves olvasónak ajánljuk. Valamint, a Somló Hangjáról megismert gyümölcsleves stand is kint volt. Újítottak is, gyümölcsfröccsel, ami nagyon jó ötlet ilyen melegben, és mikor odaköszöntem nekik, egyből felismertek, és invitáltak, hogy igyak valamit. Mikor érdeklődtem, hogy mivel tartozom, nem fogadtak el semmit, mondván, vendégük voltam. A főnök asszony nagyon kedves volt ismét. Picit beszélgettünk és megtudtam, hogy ami eltérést láttam, múltkor az árak között a honlapon és Somló Hangján az a doboz miatt van, nem pedig azért, mert rátettek volna plusz árat. Ugyanis a gyümölcsleveket adagoló dobozban lehet kapni, de ezt elég egyszer megvenni, utána már csak a zacskókat kell újratölteni.

Szatmári szilvalekvárt vadásztam volna még, ami olyan, mint a beton, és a kedvenc lekvárom, de megtudtam, már nem árulnak Kapolcson, így egy helyi lekvárt vásároltam. Csokoládés meggylekvár. Kóstoló nem volt, így most a polcomon vár, hogy megkóstoljam.

Ezután átmentünk Siófokra, ahol a Siófolk Fesztivál zárókoncertjét mi adtuk. Sok idő itt se volt nézelődésre, de egy gyors körbefutás után megállapítható, hogy nem volt nagy ételkínálat. Volt lángos, ami túl olajosnak tűnt, gyrosos, amit nem tudok felfogni, hogy kerül egy ilyen jellegű fesztiválra, aztán, sajtos, kürtőskalácsos, és nagyobb stand, ahol a szokásos, flekken, csirkemell, sült zöldség, és hasonló ételek voltak kaphatók. Ez se volt, olyan biztató, így egy nagyon szerény sátrat választottam, ahol liba és kacsatepertő krém, valamint zsíros kenyér volt kapható. Én utóbbit kértem, csípős változatban. Egy szelet kenyér 400ft, ami elég húzós, mivel inkább volt egy nagy fél szelet, de még mindig ár-érték arányban ez tűnt a legjobb választásnak, és nem is csalódtam. Finom volt a kacsatepertő krém, a kenyér is jó féle, rajta reszelt lilahagyma, paradicsom és erős paprika. Éhen halás ellen pont jó volt, és meg is jegyeztük.

Koncert után még gyorsan odamentem a kürtőskalácsoshoz, és megkérdeztem, hogy ha már úgyis záróra, nem akciós-e a kürtős, mire mondták, hogy nagyon szeretik a zenekarunkat, és már két éve megjegyeztek minket, ezért a vendégeik vagyunk és vigyünk el több kalácsot is.

 Nem akartuk elfogadni, de annyira erősködtek, hogy végül nem utasítottuk vissza. Jól eső érzés, ilyennel találkozni. Ezen a napon a második eset, de többször előfordult már az évek során, hogy a kirakodók, árusok, megismernek minket és ők látnak el mindenféle jóval, pedig nem is érdekük. A szervezőknek kéne, akik sokszor nem is törődnek ezzel. Ellenben nem haltak még ki az olyanok, akik tényleg igazi árusok, és nem csak minden a pénz, a termelés, az árú, hanem a barátság, jószívűség és kedvesség. Mindketten jó érzéssel emlékezünk vissza, és megjegyezzük egymást. Így, ha következőnek találkozunk, nem megyünk el egymás mellett, hanem elmosolyodunk és odamegyünk. Így kéne mindenkinek, minden helyzetben. Szerencse, mi mindig találkozunk ilyennel.