Borkarnevál, panyolai pálinka és a lengyel barátok

Előző héten a debreceni Borkarneválon jártunk, ami egy négy napos fesztivál. Debrecen egy nyugodt és szép város, és annak ellenére, hogy a második legnagyobb az országban, mégis szinte gyalog mindent be lehet járni. A fesztivál a Nagyerdőn került megrendezésre, ami a legszebb része Debrecennek. Itt épp, hogy csak csipegettünk, mert a rengeteg bor mellé, alig volt kitelepült étkezde. Csak a Kővári Grill-el találkoztunk és egy langallóssal. Ellenben legalább 20 boros bódé volt. E mellé ez vajmi kevés, pláne ha azt nézzük, hogy a Kővári Grill szerintünk horribilis összegért árul mindent. A honlapjukat nézegetve, mindenhol ott vannak, és tény, hogy nagyon finom, amit sütnek, de amikor 2 szelet csirkemellért 2.000ft-ot és 2 uborkáért 600ft-ot kell fizetni, akkor nem tud tovább kerekedni a szemünk.

Még aznap este tovább indultunk Panyolára, ahol másnap a Határmenti Világzenei Fesztiválon játszottunk.

Szállásunkon másnap egy nagyon finom reggelit készítettünk. Rántottát és bundás kenyeret. Panyola nagyon közel áll a szívünkhöz, nem csak azért, mert a Panyolai Pálinkák az egyik támogatónk, de itt nagyon szeretnek minket. Mindenképp érdemes ide ellátogatni, mert a helyiek vendégszeretete páratlan, lehet túrázni, és szervezett programként megnézhető a pálinka főzde is. 

Az egész napos pihenés és a Tisza megmártózása után egy olyan vacsorát kaptunk a helyiektől, hogy sokáig ez lesz az etalon. Pedig semmi különös, csak egy marhapörkölt és a tálalás is műanyag tányérban volt ( ez ilyen fesztiválon, nem is lehetne máshogy kivitelezhető ), de olyan gazdag, erős íze volt. A pörkölt az pörkölt. Kicsi szafttal, vagy sokkal, de általában, csak módjával, mert túl olajos, vagy zsíros. Ez viszont olyan sűrű volt, már már főzelék szerű, ha lehet egy szaftra ilyen mondani, és annyira finom. Nem győztük a kenyérrel tunkolni és magában is enni. Nem tudjuk, hogyan csinálták, de ez után még a gyengébb gyomrúak sem panaszkodhatnak, hogy megfeküdte a hasukat. Színtiszta hús, semmivel nem spóroltak, és végre egy olyan, szeletelt, csomagolt kenyér, ami friss, puha és finom. http://www.mateszalkaisutoipar.hu/

Ezután még gyorsan körbejártam a fesztivált és itt a pálinka mellett, nagyon sok pavilont találtam, ahol ételt árultak. Lángos, palacsinta, csavart sültkrumpli, kolbász, no és persze süteményes "sziget". Igyekeztem ellenállni, de nem sikerült. Mondjuk ilyen látványnak, ki tudna ellenállni?

Legalább 20 féle sütemény volt, és mindegyik annyira ínycsiklandozó, hogy be is vásároltam az egész zenekar számára. Linzerek házi lekvárral töltve, habos-mákos sütemény, diós, mákos fonott kalácsfélék, kakaós sütemény, répatorta. Leírni és megjegyezni is nehéz. Kritikus vagyok, de ezekben a süteményekben hibát nem találtam. Ezek az asszonyok nagyon értik a dolgukat. Mindegyik sütemény friss, a tészták tökéletesek, a töltelék pont jó. Egytől egyig. A pörkölt után eléggé tele voltunk, de hamar eltüntettük a két tálca süteményt. Ha, lenne cukrászdájuk, nem csak örömből sütnének, biztos, hogy gyakori látogató lennék, még ha sokat is kell érte utazni.

Koncert után ismét megéheztünk, de már pakoltak az árusok. Palacsintát azért még sikerült ennünk, ami különösebb élményt nem hozott, leszámítva a fantasztikus házi baracklekvárt, ellenben, voltak olyan kedvesek, hogy pár kürtős kaláccsal megajándékoztak. Mostanában, mindenki megajándékoz minket kürtöskaláccsal, amit el tudunk viselni. És ezúton is köszönjük! Nagyon kedves emberekkel találkoztunk ismét csak. Ez a fesztivál az erősen ajánlott kategóriába sorolandó!

Következő nap Lengyelországba indultunk, ahol két fesztiválon játszottunk, kisebb falvakban. 

Az első hely Morochów, ahol épp, hogy csak kiszálltunk a buszból, máris asztalhoz ültettek minket. Egy egészen különleges italt kaptunk, ami mentás almalé lehetett. Majd egy egyszerű, de annál finomabb húsos babfőzeléket. Borókabogyóval fűszerezték, ami számunkra szokatlan párosítás a főzelékkel, ennek ellenére fenségesnek találtuk. 

"Desszertnek" lekváros kiflit kaptunk, aminek a tésztája inkább hasonlít a buktára. Zsírral készült, amitől finom ropogós volt a tészta. 

Ezután átmentünk a szemközti pajtába, az esti koncertünk helyszínére. Nagy meglepetésünkre teltház volt és remekül éreztük magunkat. Nagyon kedvesek voltak a helyiek, még süteményt is kaptunk. Kakaós, túrós. Ismét kifogástalan. 

Szállásunk egy családnál volt, gyönyörű környezetben. Ahogy ébredés után kinéztünk ablakunkon az erdős tájat csodálhattuk, majd a teraszon egy pompás reggelit fogyaszthattunk el.

Körözött, kaszinó tojás, ám ez kicsit tormásan és kaprosan, valamint felvágottak, sajtok és házi zöldségek. Itt is, az előző naphoz hasonló lekváros kiflit ehettünk. Én már a reggelivel elteltem, mégis magamba tömtem párat. Nagyon értenek ehhez a kiflihez. Ha, netán valaki tudja a receptjét, szívesen fogadjuk!

Délben indultunk Komancza-ra, ami szintén egy kis falu. Az óriási színpad egy völgyben a patak mellett állt. Meglepő, hogy ilyen kis helyeken is csinálnak fesztiválokat, az pedig még meglepőbb, hogy rengetegen kíváncsiak ezekre. 

A lengyel vendégszeretet ismét megmutatkozott, mert toroskáposztával vendégeltek meg minket, és bár azt mondták, hogy ez eredeti lengyel étel, mi semmi különbséget nem véltünk felfedezni a székelykáposztával.

Ezután kétféle sajtot is kóstoltunk. Hát... a mennybe mentünk. Az egyik szerintem még aznapi, a másik pár napos lehetett. Annyira friss és természetes ízt, mint ezeknek a sajtoknak. Szintén faltuk, ameddig csak volt a tányéron. Nagyon hálásak vagyunk a sorsnak, hogy ilyen helyekre vetődünk, ahol ennyire finomat tudunk enni. 

Körbe nézve a sátrakat, találtunk idősebb néniket, akik süteményeket árultak, és mi se az öreg néniknek, se a süteményeknek nem tudunk ellenállni, így vettünk kóstolót. Tényleg, nem tudunk már több dicsérő szót kitalálni. Mákos kalács és túrós tészta. A kalácson étcsoki máz, meghintve dióval, egyáltalán nem volt édes, nem vitte el az ízét. A túrós sütemény szintén remekül eltalált. 

Gyorsan eltelt a két nap. Maradtunk volna még. Nagyon finomakat ettünk, de ami még ennél is többet számít, hogy kedves emberek vendégszeretetét élvezhettük, akik nagyon jól bántak velünk. Szeretünk Lengyelországba járni és ez ismét csak megerősített minket. Ez a vidék, amúgy a déli részen fekszik, közel Magyarországhoz pár óra csak kocsival, és a táj gyönyörű. Érdemes ellátogatni ide.

Művészetek Völgye - Siófolk

Vasárnap Kapolcson kezdtük a napot. A Művészetek Völgye az utóbbi években hányattatott sorsú, idén már csak a fő falu, Kapolcs maradt talpon. Én szinte a kezdetektől fogva, majd’ minden évben lent voltam különböző formációkkal zenélni, ám volt, hogy csak kikapcsolódni.

Már semmi sem a régi. Bár, alig fél napot voltunk csak lent, mivel siettünk tovább Siófokra, mégis érződik, hogy ez a fesztivál már nem az igazi. Tény, hogy a rekkenő hőség is bent tartja az embereket, de régen is voltak ilyen melegek, és az emberek hömpölyögtek a falu utcáin, kocsikkal nem is lehetett haladni. Vagy átsétált a fesztiválozó a másik faluba, vagy stoppolt, vagy a CsigaBuszt használta, amire szinte lehetetlenség volt feljutni. Most az udvarokon kialakított helyszíneken kívül, elvétve látni embereket. Az árusoknál nézelődnek még, ami szintén megkopott és átment tömegtermelésbe, szinte már-már kínai piacokon található kézműves dolgokba. Hol van az az idő, amikor tényleg nagyon értékes, és egyedi kézműves tárgyakat lehetett vásárolni? Amit, szinte sehol máshol. Ezen a téren nehéz kimondani, de tucat lett a Művészetek Völgye.

A Muharay-Udvarban játszottunk, mely Tura városnak adott helyet vasárnap folyamán. Itt fogyasztottuk el ebédünket, amit a Szaratov lelkes csapata készített. Tárkonyos raguleves és csülökpörkölt volt a menü.

 Én a levest választottam, melyet azelőtt melegítettek fel, így az első kanállal sikerült leégetnem a nyelvem, így ízeket utána már alig éreztem. Az viszont megállapítható, hogy kicsit olajosra sikeredett a leves, amit kenyérrel mártogattam le. Friss házi kenyér helyett, előre szeletelt csomagolt kenyér jutott, amivel nehezen, de megbarátkoztam. A leves amúgy nem volt rossz, de van még mit fejleszteni, például kevesebb tárkony, és citrom (héj) hozzáadásával, talán nem annyira lenne kesernyés. Viszont a kiszolgálás közvetlen stílusa, és a kedvesség, sokat tud dobni, mint ahogy történt itt is. Nagyon jó fejek, barátságosak, ami olykor többet számít. Aki olvassa a blogot, tudja, hogy múltkor Győrben a Pingwin éttermet teszteltük, ahol az ételek ízlettek, ellenben a személyzet és a kiszolgálás, rossz emléket hagyott bennünk. Én előbb megyek vissza egy helyre, ahol kedves volt a kiszolgálás, de nem tökéletes az étel, mint fordítva.

Koncert után, még egy gyors körtúrát tettünk. A Palya-Udvar előtt fabódéban langalló és rétes. Geriék előbbit ették, amit nem dicsértek agyon, felfújt, kamu tészta, én pedig rétesbe futottam bele, és vásárlás után láttam meg, háttérben a zacskót, melyen a Royal gyorsfagyasztott rétes felirat díszelgett. Hát, olyan is volt… Bosszús is voltam utána, mert ha fizetnének se enném meg az ilyet, nemhogy 300ft-ért, másrészt az íze szörnyű volt. Gesztenyéset és almásat kóstoltam, nem is tudnám megmondani, melyik volt a rosszabb. És a legfelháborítóbb talán az, hogy az ember bedől az ilyennek, hogy faluhelyen, ilyen fesztiválon, fabódéból, biztos valami házi eredetű ételt fogyaszt. A külalak becsapja az embert. Mindenki messzire kerülje el, és legyen figyelmes, mit vásárol.

Kint voltak kedvenc kenyérlángososaink is, akikkel pár hete Bükfürdőn futottunk össze. Őket, most nem kóstoltuk, de a kedves olvasónak ajánljuk. Valamint, a Somló Hangjáról megismert gyümölcsleves stand is kint volt. Újítottak is, gyümölcsfröccsel, ami nagyon jó ötlet ilyen melegben, és mikor odaköszöntem nekik, egyből felismertek, és invitáltak, hogy igyak valamit. Mikor érdeklődtem, hogy mivel tartozom, nem fogadtak el semmit, mondván, vendégük voltam. A főnök asszony nagyon kedves volt ismét. Picit beszélgettünk és megtudtam, hogy ami eltérést láttam, múltkor az árak között a honlapon és Somló Hangján az a doboz miatt van, nem pedig azért, mert rátettek volna plusz árat. Ugyanis a gyümölcsleveket adagoló dobozban lehet kapni, de ezt elég egyszer megvenni, utána már csak a zacskókat kell újratölteni.

Szatmári szilvalekvárt vadásztam volna még, ami olyan, mint a beton, és a kedvenc lekvárom, de megtudtam, már nem árulnak Kapolcson, így egy helyi lekvárt vásároltam. Csokoládés meggylekvár. Kóstoló nem volt, így most a polcomon vár, hogy megkóstoljam.

Ezután átmentünk Siófokra, ahol a Siófolk Fesztivál zárókoncertjét mi adtuk. Sok idő itt se volt nézelődésre, de egy gyors körbefutás után megállapítható, hogy nem volt nagy ételkínálat. Volt lángos, ami túl olajosnak tűnt, gyrosos, amit nem tudok felfogni, hogy kerül egy ilyen jellegű fesztiválra, aztán, sajtos, kürtőskalácsos, és nagyobb stand, ahol a szokásos, flekken, csirkemell, sült zöldség, és hasonló ételek voltak kaphatók. Ez se volt, olyan biztató, így egy nagyon szerény sátrat választottam, ahol liba és kacsatepertő krém, valamint zsíros kenyér volt kapható. Én utóbbit kértem, csípős változatban. Egy szelet kenyér 400ft, ami elég húzós, mivel inkább volt egy nagy fél szelet, de még mindig ár-érték arányban ez tűnt a legjobb választásnak, és nem is csalódtam. Finom volt a kacsatepertő krém, a kenyér is jó féle, rajta reszelt lilahagyma, paradicsom és erős paprika. Éhen halás ellen pont jó volt, és meg is jegyeztük.

Koncert után még gyorsan odamentem a kürtőskalácsoshoz, és megkérdeztem, hogy ha már úgyis záróra, nem akciós-e a kürtős, mire mondták, hogy nagyon szeretik a zenekarunkat, és már két éve megjegyeztek minket, ezért a vendégeik vagyunk és vigyünk el több kalácsot is.

 Nem akartuk elfogadni, de annyira erősködtek, hogy végül nem utasítottuk vissza. Jól eső érzés, ilyennel találkozni. Ezen a napon a második eset, de többször előfordult már az évek során, hogy a kirakodók, árusok, megismernek minket és ők látnak el mindenféle jóval, pedig nem is érdekük. A szervezőknek kéne, akik sokszor nem is törődnek ezzel. Ellenben nem haltak még ki az olyanok, akik tényleg igazi árusok, és nem csak minden a pénz, a termelés, az árú, hanem a barátság, jószívűség és kedvesség. Mindketten jó érzéssel emlékezünk vissza, és megjegyezzük egymást. Így, ha következőnek találkozunk, nem megyünk el egymás mellett, hanem elmosolyodunk és odamegyünk. Így kéne mindenkinek, minden helyzetben. Szerencse, mi mindig találkozunk ilyennel.