Negyedik napunkon Amszterdamba vettük az irányt. Itt volt időnk kicsit várost nézni is, és csöppet gondolkodni azon, hogy hova üljünk be. No, persze velünk a látszat ellenére nem olyan könnyű, mert mindenki mást akar enni, valaki a gyrost kedveli, valaki a különleges ízekre vágyik és mindig a helyit kutatja, van aki inkább alszik, mint eszik... szóval nem könnyű. Mivel a harmonikásunk jóvoltából voltak magyar ismerősök kint, így ők segítettek a választásban. Így esett, hogy a Pancake Corner-ben kötöttünk ki.
Először be se akartunk menni, mert a hely zsúfolásig tele volt. Aztán csak kaptunk egy asztalt. Állítólag mindig ekkora a forgalom. Érzékeltetni alig ha lehetne. Mintha egy óriási pályaudvaron lennénk. Iszonyat tolongás, zaj, nyüzsgés. Ha, kulturált nyugodt étkezést szeretne az ember, akkor messzire kerülje el. Viszont, ha át akarjuk venni a holland barbárságot, mindenféle kevert életérzést, és igazi nagyvilági embernek akarjuk érezni magunkat, akkor ennél jobb helyet, akarva se találhatnánk. A falon tv-k mindenütt. Egyszerre nézhetjük az MTV-t és a foci mérkőzést. De míg MTV-ből csak egy csatorna van, addig amerikai foci kb. 4-5 különböző csatorna kínálatát vonultatja fel. A helyiek pedig ide jönnek nézni a meccseket. Na, ebből már lehet sejteni, hogy nem kevesen vannak. A másik csalogató dolog viszont, ami a turistákat vonzza be, az az hogy, 10 euróért korlátlan fogyasztás van, például a bordára. Mivel éhesek voltunk, no és vállaljuk be azt, amit a tömeg, így e mellett döntöttünk.
Ahhoz képest, hogy micsoda tömeg van bent, gondolom reggeltől estig, a pincérek nagyon pörögtek, és alig kellett várjunk 10-15 percet, már hozták is az ételeket. (Pedig 20 percet mondtak, mikor kérdeztük, hogy mennyi idő)
Íme a 10 eurós fogás, ami ha elfogy, hozzák a következőt.
Többféleképpen lehetett kérni. Én a hagyományos barbecue szósz sült krumpli variációt választottam, ez a legnépszerűbb, de volt másféle szósz, másféle krumplival. Hozzá ketchup és egy kis ruccola saláta is. Felhívnám a figyelmet, a képen ugyan nem látszik, de a borda alatt volt, még egy majdnem ugyan ekkora borda. Tehát alapból KÉT bordát hoznak ki. Ha ez elfogy, intesz és hozzák a következőt. Mindez 10 euróért A rekord állítólag 7 ilyen tál. Gondolom nem kell mondjam én egy ilyen után már szuszogtam. Bár, tény, nem szoktam nagy mennyiségeket enni. Az oldalas ízletes volt, különösen a barbecue szósszal, de azért a hazai oldalas simán veri. Most gondolkodom, hogy házi oldalason kívül valaha én ettem-e máshol? Mindenesetre, ahogy mi szoktuk készíteni és én ettem, az jóval fokhagymásabb egyrészt, másrészt sokkal sültebb, ropogósabb, zamatosabb. Ez kicsit olyan amerikai életérzés volt, hogy nagy adag, eteti magát, megjegyzi az ember, de ha a szívére teszi a kezét, mégsem ez volt élete legjobbja. Kifogás viszont nem eshet, rendesen el volt készítve, tényleg ízletes, a saláta friss, sült krumpli is olyan, mint egy jó sült krumpli. A Barbecue szósz meg pont annyi volt a húson, hogy az ember már nem is kívánta ketchupba mártogatni, hogy ne vigye el az ízét. Nos, ez 10 eurót bőven megér. Nem beszélve a már említett zsivajról, és hogy az ebédünk vége felé a már teljesen telített helyre, még passzírozódtak be emberek, akik a lépcsőn ülve, szinte már már egymás ölében, egy korsó sörrel a kezükben várták a döntő meccs kezdetét. Nem vagyok foci rajongó, de azt nem gondoltam, hogy Hollandiában amerikai focit néznek tömegesen, és ez akkora program.
Nos, ez után tovább vettük az irányt és sötétedésben megnéztük a virágpiacot és még pár nevezetességet.
Visszafelé ki nem hagyhattuk a waffelt. Az első hely, ahol állítólag nagyon finom és jó árban is van, éppen kifogyott, mi pedig már siettünk, így tovább mentünk. Utunkba akadt még egy, így betértünk. Dizájnos hely a Ben & Jerry's fagyival fuzionálnak. Aki ismeri ezt a fagyit, gondolhatja, hogy nem a legolcsóbb árkategória.
(készül a fotó a blogra)
Nem szoktam sok gofrit enni, pláne nem waffelt. De Brüsszelben már ettem egy nagyon jót utcai árusnál, és még évekkel ezelőtt Dániában egy olyan mennyei waffelt potom pénzért, hogy azt soha nem fogom elfelejteni. Na, ez viszont csalódás volt. Egyrészt nem volt egy nagy darab, másrészt igen sületlen volt. Először csak tejszínnel kértem, de úgy igen pici adagnak tűnt, így gondoltam fejeljük meg egy gombóc fagyival. A végösszegnél nem tudtam elég nagyot pislantani. A waffel tejszínhabbal 2,5 euro erre a gombóc fagyi 2,75 euro. Nem tudtam elég nagyra kerekíteni a szemem. No, persze nem mondhatom, hogy akkor nem kérem, meg hát ki is volt írva, de én úgy hittem, az egész 2,75 nem pedig csak külön a feltét. Bevallom most ettem először Ben & Jerry's, de nem tudom, hogy miért van ennyire túl árazva. Persze a marketing, meg minden, de akkor is. Igaz sima vanília fagyi, szóval semmi ízorgia, de hát egy vanília fagyit is, pláne ha prémium kategória el lehet készíteni úgy, hogy azt az ember megjegyezze. És én most kevesebb mint egy hónap távlatból, nem emlékszem az ízére. Csak arra, hogy akkor megjegyeztem magamban, hogy igazából nem érzem különlegesnek. Hát nagyjából ennyit tudnék mondani. Ha a csomagolást is boncolgatni akarom, akkor az is igen pocséknak mondható, a papír dobozhoz oda ragad a waffel, a fagyi eláztatja, így egy idő után nem a leggusztusosabb, és műanyag villát adnak hozzá, amit Eszter sikeresen el is tört, így utána már inkább szenvedést volt enni a waffelt, mint élmény.
Ezután visszamentünk koncertünk helyszínére, majd megcsináltuk a hangbeállást. Ez után elvittek minket vacsorázni. Én már mozogni nem tudtam, de nem akartam kihagyni a vacsorát, mert akkor nem tudnék most beszámolni arról, mit ettem. Így önfeláldozó módon a többiekkel tartottam. :)
Egy török étterembe vittek minket a Taksim Restaurant-ba. Vélhetően zárva voltak, vagy csak nekünk volt lefoglalva a hely, de más rajtunk kívül nem volt ott. Így elég különlegesnek érezhettük magunkat. Összetoltuk az asztalokat, megkaptuk az étlapokat. Itt a szokásos gyorséttermis dolgokat lehet kapni, ilyen gyros - olyan gyros, báránnyal, stb. Akkor már egyre jobban telítődött bennem az alig 4 órával előtte elfogyasztott oldalas, így inkább nem kértem semmit, gondoltam, majd csipegetek máséból. No, erre jött, hogy azért kérjek valamit, majd megeszik a többiek, meg ne sértsem meg őket. Hát, mondom legyen, akkor egy lencse levest kérek. Ugye ez is török specialitás. Aztán mivel mindenki minden félét kért, és a pincérek már nem tudták megjegyezni, hogy kinek mit, jobbnak látták azt mondani, hogy mindenből hoznak mindent. Erre gondoltuk, hogy jó is ez így, kapunk egy tálat és mindenki ráugrik. Három felszolgáló volt, ami egyben az egész személyzet tulajjal együtt. Elkezdtek sürögni forogni, és nem láttuk mit csinálnak, de a pult mögött szállingózott a füst.
A levesre nem sokat kellett várni. Bár nem látszik, de azért nem egy mini csészében kaptunk a lencselevest, melyhez nagyon finom friss, tipikus török kenyeret szolgáltak fel.
(lencse leves)
(a törökök tipikus kenyere elengedhetetlen szezámmaggal)
A leves finom volt és ízletes. Nem volt különösen kiemelkedő, de azért nem a mi megszokott lencse levesünkhöz hasonlít. Csak párat tudtam kanalazni, mert az oldalas még mindig nyomta az oldalam. A kenyerük viszont mennyei volt, annyira etette magát. Friss, omlós, szezámmaggal a tetején.
A tulaj folyamatosan ugrált az asztalunk körül, hogy mit kérünk, mit hozhat. Előkerült egy kis dugi sör, mert azt elvileg nem szolgálhatnak fel, de mivel magunk között voltunk, így nem kellett a lebukástól nagyon félni.
Én mivel nem szoktam szénsavas üdítőket inni, így nehéz volt a választásom, de volt dobozos almalé. Mutatós is volt, így azt kértem. Elég finom volt, de nagy meglepetésemre ez is Coca Cola termék volt, amit már csak elvből sem fogyasztok/vásárlok, de tényleg finom volt, és nem kamu alma. Vagy, ha igen, akkor nagyon profin utánozzák.
Akik nem jöttek velünk ebédelni, azok már igen kopogó szemmel ültek ott. És végre megjött!
Talán a kép magáért beszél.
Egy olyan óriási tál húst hoztak ki, hogy az amúgy sokat látott és evett kollégák, mint Balázs és Kico is meghökkentek egy pillanatra. Bár a többieket se kell félteni evés terén, de azért ők ketten, akik borzalmas adagokat képesek eltüntetni. Fájdalommal kell beismernünk, hogy a törökök nyertek az este folyamán. Az üres fehér tányérok, ilyen pizzás tányér nagyságúak voltak. Csak, hogy szemléltessük, mekkora volt is a tál. Négy-öt féle hús volt rajta, a sült csirke combtól, a csevap szerű húson át a sült marháig. (azt hiszem nem mondok marhaságot) Elkezdtük enni. Rá pár percre megérkeztek az eggyel kisebb tányérok, amin egyszerű saláták voltak (paradicsom, hagyma, paprika összevágva). Na, ebből kettő-három. Ezzel már tele is volt az asztal. Fordultak egyet, és kihoztak két hatalmas tál barna rizset. Azt már a hegyibe tettük a dolgoknak. Majd rá egy percre a tulaj hozott még egy tál sült krumplit. Ezt már csak a nyakunkba tudtuk borítani, majd kedélyesen megkérdezte, hogy hozzon még egy adaggal? Akkor mi már pánik szerűen integettünk, hogy nem, nem köszönjük bőven elég lesz. A felével se végeztünk, de én észre vettem, hogy a pult még mindig füstölög. Na, mondom ezek még nem fejezték be. És igazam volt. Végezetül még egy tál báránycombot is hoztak nekünk. De, minden olyan aprólékosan és gondosan elkészítve, külön minden egyes comb lába, alufóliával betekerve, hogy azt szépen meg tudjuk fogni. Nem hiába a török étkezésnek nagy hagyománya és kultúrája van, és ez a kis étterem nem csak egyszerű gyors étterem. Viszik tovább az otthonról hozott hagyományaikat.
Csak ajánlani tudom a helyet. Nagyon finoman főznek, a bárány is puha, porhanyós volt, a csirke ropogós, a marha átsütve. Bár, mindenből tényleg csak csipet kóstolót volt már csak erőm venni, de sajnáltam, hogy nem tudtam ebből a fenséges lakomából jobban kivenni a részem. Ezúton is nagyon köszönjük a helynek és vendéglátóinknak, a felejthetetlen estét.
Ezután szinte visszagurultunk a koncert helyszínére, és teli hassal egy nagy sikerű koncertet adtunk, ahol nagyobb számban voltak jelen magyarok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése