Mangalica Fesztivál 2013

Idén mi is képviseltük magunkat a Mangalica Fesztiválon, ami már már hagyomány teremtő fesztivállá növi ki magát. A helyszín választás jó. Két éve még a Vajdahunyad Várban volt, ahol sokkal szűkebb tér állt rendelkezésre, és a havas időben, minden olyan latyak és sár volt, hogy képtelenség volt szárazon megúszni a dolgokat. Most a Szabadság Téren jól ki van találva minden. Ideális a kialakítás, és meg van a bája, ahogy a mangalicákat nézzük, ugyanis értük tényleg be kell dagonyázni a sárba. Kicsi szelet a falusi létből a városi népeknek.

 A Színpadot érezzük picit eldugottnak. Teljesen hátul van, de az is tény, hogy ott van egyedül nagy lekövezett terület a színpad és a nézők részére is, és mellette le tudnak ülni enni a sörpadokhoz.

No, de kezdjük az elején. Kint voltam mind a három napon, így szinte mindent megkóstoltam, amit lehetett. Egy nagyon jó hangulatú fesztivál, ami lassan kinövi ezt a helyet is. Szombaton egy tűt nem lehetett leejteni, pedig akkor is esett a hó. Vasárnap jobban szakadt, kevesebben voltak, de még így is elegen. Én azt sajnálom, hogy nézelődés közben nem hallom a zenét, ami olyan messze van, pedig a szalonnák és a kolbászok között forogva, igen csak dobna a hangulaton.

A teret két oldalt pavilonok szegélyezik, azok közt sétálhatunk és láthatjuk az árusokat. A tér felőli részen vannak a húsosok, az "utcai" oldalon pedig a különböző vásári árusok, a lekváros, a bögrés, szappanos, és egyéb kézműves megtalálható.

Lehet páran meg fognak kövezni, de kimagasló zamatos, ízletes kolbászt keveset találtam, pedig tényleg 3 napon keresztül kóstoltam, szerintem a kiállítók 60-70%-át. Mivel én húsimádó vagyok, és szerencsére környezetemben készítenek házi kolbászokat, és az országot is sűrűn járjuk a Cimbalibanddel, így tudom miről beszélek. Rossz kolbászt nem ettem, de sok volt, aminek nem volt karakteres, markáns íze, vagy a paprika elnyomott mindent, vagy túl szalonnás volt. Volt viszont vizibivaly kolbász, bár annak már az árán is érződött, hogy jobb. (5.800ft/kg) Egy helyen kóstoltam finom mangalicát, ami megfelelően száraz is volt, csípős, de mégis zamatos. Aminek az ízét megjegyzi az ember.

Tudom, a termelő termelő, nem marketinges, de mégis. Ma, ezt a szót használjuk rá, de régen eladó volt. Pont hogy faluhelyen, faluhelyről, olyan beszélőkéje van az embernek, hogy ha még nem is akarunk vásárolni, azt úgy ránk adják, hogy észre se vesszük és 3 kg szalonnával térünk haza. Ez mindenkinek az érdeke. Ezért is volt furcsa, hogy az egyik helyen, mikor kóstoltam sonkát és megjegyeztem, hogy ez sós, akkor szinte elkergettek, de legalább is nagyon megsértődtek, és elkezdték bizonygatni, hogy sok serleget, és kupát nyertek, és ez nem véletlen. Mire, én mondtam, hogy nem rossz szándékból és bántásból mondtam, csak megjegyeztem. Még ezek után is kaptam a fejemre, így jobbnak láttam gyorsabban tovább menni, mert rossz szájízzel, elmegy a kedve az embernek, hogy vásároljon. Másik helyen, ahol szintén megjegyeztem valamit, nem borultak ki, ők mondták, hogy ízlés dolga. Egyetértésben, jobb kedve van mindenkinek.

Kenőmájas kevés helyen volt, de azok viszont olyanok! Mindkét helyen 2.000ft/kg-s áron, ami veri a nagyáruházakat is. Ízre pedig, ugye nem kell ecsetelni a különbséget.

Sajtokból is nagyon erős volt a felhozatal. Kedvenc a diós és a chilis gomolya, ami szintén piaci áron kapható. (3.500ft/kg) Kóstoltunk több hetes, kiszáradt gomolyát is. Teljesen más karakter, illatra nagyon erős. Lila hagymás. Késsel is alig lehetett vágni, de olyan ízorgia volt...

Személyes kedvenc még az Arovit Zakuszka. Semmi különleges, pont olyan, mint egy zakuszka, de jómagam ilyennel nem pepecselek, és a 400ft/üveg ár, szintén egy nagyon jó vétel.

A Ghaurved mustárokat szintén tavalyról ismertem, és szerettem meg. Nem olcsó (780ft a nagy üveg), de tényleg nagyon különlegesek, és markáns ízük van. Ezekből a kedvenc a medvehagymás. Szinte édes. Nagyon krémes, és selymes, magában is eleszegeti az ember. A mustármagos, viszont már csípős. Az íze sokkal több színű, és zamatosabb, mint pl. a megszokott, minden boltban kapható dijoni mustárnak. Nagyon ajánlom, mert sokkal több élményt nyújt, mint amit megszokott az ember. És szerintem olyanok is megkedvelik, akik amúgy nem nagyon mustároznak. Ezen kívül még van fokhagymás, és tárkonyos is a kínálatban. 

Édesség kínálatból is volt jócskán, a megszokott kürtöskalácsos, Zsanna Mannáson, és kókusztekercses, réteses árusokon kívül két különlegességet is találtam. Az egyik, amit nem kóstoltam, de nagyon finomnak nézett ki, az a csokiszuflé. Megmondom őszintén, hogy az 990ft-ot, egy kis szufléért rablásnak érzek, bármennyire is finom. Viszont a Hollókői Rétes-es nénit mindenki pénztárcájának ajánlom. Két nap is visszatértem hozzá. Az este közeledtével akciósan árulta a sütiket, ami valljuk be nagyon szimpatikus, de még szimpatikusabb, hogy egy nagyon kedves nénit ismerhettünk meg, akivel jó beszélgetni, és élvezettel mesélt a portékájáról.

Nem, bal oldalt nem égett széndarabok vannak, hanem mákos rétes. Na, de milyen? Nem ám, a fesztiválokon megszokott, kispórolós, meg kamu túrós, meg lekvárosnak eladott bolti dzsem. Nem! Itt kérem nem spórolnak az alapanyaggal. Szinte csak mák van, és egy kis réteslap. Volt túrós, almás, meggyes, diós, és káposztás is. Amitől az ember a mennyekben érezheti magát az a diós. Szinte már baklava. Egy kisebb méretű is súlyra olyan nehéz, hogy az ember rögtön érzi, hogy ez valami más. Mikor beleharap, tömény diót és mézet érez. Az alja meg van pirulva, összesülve a réteslappal. Csak úgy roppan. Nagyon bánom, hogy ott helyben nem kóstoltam meg, mert akkor még azt a maradék egy árválkodó szemet is elhoztam volna. Idén, lehet hogy játszunk Hollókőn, akkor biztos megkeresem a nénit. De volt még zserbó, csörögefánk, túrós tészta. Mind megkóstoltam, és ha van olyan hogy, házi, akkor ez az. Nem azt kell nézni, hogy csúnyácska, vagy mennyiségre több a töltelék. A minőség a lényeg. Az íz. Ha, valaki találkozik a nénivel, rohanjon oda, és vásárolja fel az egészet. Jut eszembe, vasárnaponként a Szimpla Kertben megtalálhatók.

Valamiért nem csináltam fényképet, talán mert annyira ízmámorban úsztam, de az Érdenkerti Savanyúságot KI KELL próbálni! Mondjuk én nem látom a savanyút benne, mert ilyenek vannak, hogy: fokhagymával töltött aszalt szílva Tokaji Furmintos fehérbor ecetben fahéj ízesítésben. Van még borókabogyós vilmoskörte, fokhagymás meggy. Igaz ezek desszert savanyúságok, tehát van létjogosultsága a névnek. A hölgy állítása szerint sok helyről kiutasították, mert nem tudják hova tenni ezeket a neveket (?) ízeket, ételeket. Hát, én ezúton üzenném, hogy ott valami nagy baj van a fejekben. Tényleg, meg kell kóstolni, leírni nem lehet. Nem vagyok egy nagy aszalt szilva rajongó, de ez olyan mézédes a tokajitól, és annyira el van találva az egész. Fokhagyma alig érződik, majd csak utólag. Míg a meggyesben például sokkal markánsabb már az elejétől. Húsokhoz kiváló, de akár magában is. Az árát megkérik (550ft/10dkg), de kézzel tölt saját maga minden szemet, és az az íz... mindent megér.

Végül a vendéglátós rész. Szokásos kirakodás, és vendéglátósok, akiket minden ilyen fesztiválon látni. Egyik helyen kóstoltunk kolbászt, ami nagyon finom volt, viszont egy kisebb kolbász+mustár+kenyér kombóért 1.600 ft-ot, igencsak sokallunk. Ennél "jobb" volt a csülök, melyből egy bő tenyérnyi kerek adag, majd 4.000(!!) forint volt. Cserébe borzalmasan sós és fövetlen volt. Tepertő 6.000ft/kg, amit a sima vásári húsos részlegnél 3.500-ért megkaphatunk. Értjük, hogy a színpad közelében drágulnak az árak, meg hogy ott le lehet ülni, de dupla árat kérni ugyan azért, enyhén sok(k)alljuk.  

Mikor ettünk, az asztalunkhoz odajöttek a cigány muzsikusok, ami szintén nagyon kedves dolog, és ad egy plusz hangulatot a dolgoknak, de zenészként sajnáljuk őket, hogy ilyen hidegben egész nap muzsikálniuk kell. Hiába játszanak kesztyűben, lefagy a kezük, és a hangszerek nem bírják, elhangolódnak, és aki zeneértő, inkább mókásan hallgatja, mint áhítattal.

Összességében nagyon jó, hangulatos fesztivál, reméljük folytatódik. Annyira jó látni, hogy rengeteg őstermelő, és kézműves kijön, akik szívüket lelküket beleteszik, és az ember olyan finom dolgokat ehet, ami másutt nincs. Ugyan akkor szomorú, hogy többen küszködnek, és örülnek, ha pár üveg lekvárt el tudnak adni. Találkoztunk olyannal (Deres Kert), aki 6.000 üveggel tudna készíteni lekvárt, mégis a töredékét tudja csak eladni ilyen vásárokban. Szomorú ilyenkor az ember, hogy annyi másra van pénz és figyelem, ahelyett, hogy tényleg az ilyen értékes dolgokat támogatnánk és fejlesztenénk. Ami HAZAI! Rengeteg lehetőség, és nem mellesleg POTENCIA van ezekben! Reméljük olyanok is olvassák ezt az írást, és voltak kint, akik tehetnek ennek érdekében!

Még nincs kolbászból a kerítés, de bizakodunk...

Teszt időpontja: 2013 február 8-10

Dani

Eurosonic Festival, Groningen, Hollandia

Idén az a megtiszteltetés ért, hogy a Petőfi Rádió minket kért fel, képviseljük Magyarországot az Eurosonic Fesztiválon Hollandiában. Ez a legnagyobb zenei börze (angolul: showcase) és fesztivál, ahol 4 nap alatt éjjel-nappal koncertek mennek, és az összes fesztivál szervező ott tolong az egyszerű zenehallgatókkal egyetemben, és nézik, hogy melyik zenekarban van potencia, hogy meghívják a saját fesztiváljukra. Nem kisebb nevek fordulnak elő, mint a Glastonbury, vagy a Roskilde fesztivál, de ugyanúgy ott voltak a hazai SZIGET szervezői is. 

Látogatásunk igen rövid, de annál sikeresebb volt. Csak mentünk és már jöttünk is haza, sajnos csak egy napot töltöttünk ott, mert másnap már itthon volt koncertünk. Kintlétünk viszont maradandó maradt, mivel egy hajó hotelen kaptunk szállást. M.S. Rigoletto volt a neve. Ez előtt még nem volt szerencsénk ilyenen aludni.

Reggelinket is ezen a hajón fogyasztottuk. Ritka ilyen nagy svédasztalt látni, de tudni kell, hogy ez a hajó közlekedik is, egész Budapestig eljön, tehát van olyan, aki hosszú időt eltölt itt, így tényleg minden igényt ki kell elégíteni.

Elől szép hosszú asztalon balról jobbra haladva voltak az üdítők nagy kancsóban, alma, narancs, ananász. Külön víz is. Ezen felül tea vagy kávé. A teánál megjegyezném, hogy minőségben nem dobtam hátast, mivel 90%-ban Pickwick volt. Igaz sokféle, de ezzel meg az a probléma, hogy ha tegyük fel van 2-3 fahéjas, és az asztalnál négyen ülünk, és mind fahéjasat akarunk inni, akkor a pincér visszaszalad a konyhára, és után tölti? Persze nem hemzsegtünk reggelinél, és nem volt ezzel bajunk, de azért mégis. Volt még pár Rooibos tea is, de elenyésző. Mint nagy teás az is zavar, hogy rendszerint nem teás bögrét/csészét kapunk, hanem valami átmeneti kávésat. Bár, ha nem a mi szokásainkat nézzük, hogy 3 decis, vagy fél literes bögrével ücsörgünk a kanapén, hanem a régi hagyományokat, pl. angol teázás, akkor rendben van a kis csésze. A gond inkább azzal van, hogy a teás filtert meg nem a kis csészéhez méretezték. Így, ha abba csináljuk a teánkat, akkor vagy túl erős lesz, vagy hamarabb kell kivegyük. Elég macerás. 

Az italok mellett a felvágott részleg, ami nem volt nagy, 2 féle hús közül választhattunk, de azok minőségében jók voltak. Alatta 3-4 féle sajt, szintén nagyon finomak, kedvenc a füstölt volt. Ezután a zöldség-saláta részleg jött. Paradicsomot elvből nem eszek télen, amúgy is ritkán. (mármint ilyen felturbózott, fóliás paradicsomnak nevezett izéket) Eszter meg is jegyezte, hogy borzalmas íze volt. Én csak uborkát ettem, az rendben volt. Volt valami holland saláta féle, amit pontosan nem tudok micsoda, picit savanykás csemegeuborka-répa kombináció, párolva. Különleges, nekem ízlett. A tonhal saláta volt a kedvenc. Nagyon jól el volt találva, kár, hogy ebből csak kóstolóba szedtem. A ráksaláta viszont nagyon gyenge volt. Nem vagyok abban sem biztos, hogy friss volt. Az íze jellegtelen, az állaga pedig nem volt meggyőző. Külön is vált már a szaftjától, vagy valami szósztól. 

Ezután többféle vaj volt, a már megszokott kis kiszerelésben, de az piros pont, hogy nem csak egyféle, és nem Rama. Majd következtek a kenyerek. Itt voltam gondban, mert annyi féle közül lehetett választani, hogy végigkóstolni egy alkalommal lehetetlen. Egy zabpelyhes, korpás zsemlét választottam, majd utána még ettem egy friss meleg császár zsemlét. Előbbi kimondottan ízlett, utóbbi talán a forrósága ellenére élménynek jó volt, de ízre keveset adott. Ezen felül volt még barna kenyér, mindenféle magvas, többféle zsemle, baguette, pirítós. Külön toronyba mellette, a kis lekvároktól a nutellán át, a mogyorókrémig minden. Külön még tálkában két féle lekvár. 

A hátsó asztalon pedig 3 féle müzli, 2 féle gyümölcskompót. Ezen felül külön aszalt gyümölcs ágy (datolya, füge, szőlő, narancs) és friss gyümölcs kosár (banán, alma, mandarin)

Meleg ételre is gondoltak, bár ebből nem volt olyan erős a felhozatal, és nem is volt olyan jó. Rántotta, ami sótlan volt, sült bacon, ami viszont eléggé oda volt sülve, így borzalmasan sós volt, és húsgolyó, amiért nem rajongok így az kimaradt. 

És, ha még valaki éhes maradt, 2 féle joghurt közül választhatott. Én a málnásat ettem, ami már be volt kavarva, meg is volt édesítve. Ennek nagyon finom íze volt. Eszter a sima naturt választotta baracklekvárral. 

Én a végét még megfejeltem két mini croissant-nal, és egy kis müzlivel. Majd igaz, hogy tele voltam, de annyira csábított a püspökkenyér, hogy egyet megettem. Ilyet még nem láttam, hogy a közepét marcipánnal töltik meg, picit gyümölcsös íze is volt. Öröm volt, hogy a marcipán, nem ilyen kamu marcipán volt, hanem rendes igazi. Nagyon etette magát, nem is volt túl édes. A kenyér tésztája is nagyon el volt találva. A történethez tartozik, hogy megtudtunk a pék magyar! Innen is gratulálunk. Egyébként a személyzet többsége is magyar volt, a takarítók, a recepciós, a bárpultos, a pék. Véletlen hozta így a sor össze őket. Mi örültünk nekik, jót beszélgettünk velük.

Összességében mondhatni, hogy jó volt a reggeli, nagy választék, de az apró hibák, mint egy rántotta sótlansága, vagy a bacon túlzott sóssága, ami igazából igen egyszerű fogás, kicsit csúnyán hat az összképben. 

Vacsoránk már nem a hajón fogyasztottuk, hanem egy nagy, külön erre a célra felállított kantinban. Mondhatnánk inkább azt, hogy egy vadnyugati saloon-ban.

Rengeteg embert kellett kiszolgálni, de nagyon jól ellátták a feladatot. Mindenkinek megvolt adva az időpont, hogy mikor mehet enni, így gondolom ki tudták számolni, hogy mikor mennyien lesznek. Szinte sorba se kellett állni, máris adták az ételt. Gondolom nem akartak rizikózni se a hazai konyhával, se azzal, hogy valami különlegeset készítenek, így talán ahhoz nyúltak, amivel nem lehet nagyon mellé lőni.

Bolognai volt salátával. Hozzá kenyér (inkább baguett), és egy gyümölcs, valamint innivaló. 

Nagyon szép adagot szedtek, és kellemes meglepetés volt, hogy mikor végeztünk az evéssel, a tányérokat összeszedő fiú rákérdezett, hogy kérünk-e még. Balázs és Peti még kértek, és kihozott még egy ekkora adagot. Ami, azért jól esik a zenészeknek, mert tényleg, sokszor utazás, rohanás ide-oda, és nagyon rendszertelenül tudunk enni. Van, hogy az adag nem elég, amit adnak, de ugye egy jegy van, egyszeri adag, és néha éhes marad az ember. Olyankor kellemetlen lehet kuncsorogni még egy tányér levesért, vagy másodikért, szóval az ilyen dolgokat nagyra értékeljük. 

A bolognai igaz kicsit sótlan volt alapból, de arra adunk plusz pontot, hogy megszórták tengeri sóval, ami egyrészt jóval minőségibb, mint a sima társai, másrészt, mikor eszi a picit sótlan ételt az ember, akkor ez így bomba módjára kellemesen megdobja. Tetején friss (!) bazsalikom, ami ismét egy csemege, mellette pedig rukkola saláta volt, különböző magvakkal. Félve írom le a fenyőmagot, mert nem vagyok benne biztos, és picit drága mulatság is lenne, de se nem napraforgó se nem tökmag, bár utóbbira inkább hasonlított. Pici paradicsom is került bele, és kapribogyó. Az ízek remek harmóniában voltak. Arányok eltalálva. Dicsérni tudjuk. 

Teszt időpontja: 2013 január 10.

Dani